2022. június 28., kedd

Húsvét

Már hetekkel korábban megkezdte a készülődést a nagy napra. A gondosan kiválasztott versikét együtt gyakorolták az édesapjával, hogy mire szüksége lesz rá, semmilyen nehézséget ne okozzon neki az elmondása. A díszes üvegcsébe zárt illatos kölnit is napokkal, sőt, ha tehette, már hetekkel előbb bekészítette, nem szerette az utolsó pillanatban elemelni a család valamelyik nőtagjának parfümjét, inkább igyekezett megadni a módját, és olyan illatot választani, amely neki is tetszik, és reményei szerint azoknak is, akiket megtisztel azzal, hogy megöntözi őket vele.
Akkoriban ugyan még nem volt tisztában a húsvéti locsolkodás hátterében meghúzódó egyházi eredetű magyarázatokkal, mégis érezte, hogy egy igen fontos szokásról van szó, olyanról, amelyet éltetni kell, még akkor is, ha csak ebben a kissé talán lecsupaszítottnak, vagy ha úgy tetszik, kiüresedettnek tűnő formában teszi, és sokaktól eltérően sokkal jobban szerette, amikor piros tojásokat kapott ajándékba, mint amikor édességekkel vagy éppen pénzzel jutalmazták. Az valahogy másféle hangulatot kölcsönzött az egésznek, olyat, amit minden évben csak egyszer élhetett át, mert bár nem volt kőbe vésve, hogy mondjuk, február ötödikén, augusztus tizenötödikén vagy éppen október huszonötödikén nem fogyaszthatott volna festett tojást, az azért – akármennyire is hasonló lett volna – mégsem lett volna ugyanaz, és ez így van jól, hiszen a karácsonyfát sem élvezzük egész évben a szobában, legfeljebb, ha műfenyőről van szó, és lusták vagyunk eltenni a következő évig, ez azonban akkoriban azért jóval kevésbé volt jellemző, mint manapság, feltéve persze, ha manapság annak tekintjük, nem csupán kirívó esetként tartjuk számon.
Az évek múlásával sok minden megváltozott. Már nem egyedül vagy az édesapjával ment locsolkodni, hanem a barátaival; nem gyalog vagy kerékpárral, hanem lovas kocsival vagy autóval; és nem gondosan kiválasztott, díszes üvegcsébe zárt illatos kölnivel, hanem néhány üvegnyi szódával vagy egy vödörnyi hideg vízzel; és nem is a piros tojás, az édesség meg a pénz számított igazi ajándéknak, hanem a zamatos gyümölcspárlatok meg az egyéb finomságok, illetve az, hogy ilyenkor lehetőségük nyílt arra, hogy betekintést nyerjenek az osztálytársaiknak meg azoknak a lányoknak az életébe, akiket a barátságon túlmutató szándékkal szemeltek ki maguknak. Aztán ezekből a találkozásokból születtek meg azok a szállóigék és azok a történetek, amelyeknek a felidézésekor még ma, évtizedek múltán is hangos röhögésben törnek ki valamennyien, akik akkor ott voltak. Azokról az esetekről nem is beszélve, amelyek során valamilyen oknál fogva olyannyira felbátorodtak, hogy úgy döntöttek, egyes tanáraikat is meglátogatják, sőt meg is locsolják, kit a gyermekkori, kit a felnőttkori módszerekkel, olyan megszokottnak aligha nevezhető reakciókat váltva ki belőlük, amelyek még ma is igen elevenen élnek az emlékezetükben.
Aztán, ahogy múlt az idő, fokozatosan eltolódtak a hangsúlyok a bensőségesebb, mélyebb tartalmak megélése felé, ami talán még különlegesebbé tette számára az ünnepet. Az ünnepet, amely jóval több egy munkaszüneti napnál, egy családi összejövetelnél vagy egy egyszerű szokáshalmaznál, feltéve persze, ha akarunk, merünk, tudunk hinni a megtisztulás és az újjászületés értelmében, illetve ha akarunk, merünk, tudunk szembesülni az életünk értelmével, létünk korlátaival és a korlátok meg korlátlanságok lehetőségeivel.
De talán éppen ettől annyira különleges a húsvéti ünnepkör. A megélés lehetőségeinek sokrétűségétől, amelynek rétegeit akarva-akaratlanul mi fejtjük le, ahogyan a korlátok és a korlátlanságok határait is mi tárjuk fel, lépésről lépésre haladva önmagunk és világ megismerése felé, illetve amely nemcsak a maga teljességében, hanem a legapróbb részleteiben is olyannyira felemelő és csodálatra méltó.