2022. december 1., csütörtök

„Nagy világ-szelek elé emelted kicsi gyertyád”

Húsvéti töprengések háború idején

Babits Mihály azon költők sorába tartozik, akik mélységes-mély megrendültséggel próbálták meglelni emberi küldetésük lényegét. Pályája korai szakaszában Szent Ágostontól tanulta meg, hogy lehet akarni a jót, mi több: az embernek erkölcsi kötelessége akarni a jót! Németh László Babits lírája című tanulmányában úgy ítélte meg, hogy a Sziget és tenger, s Az istenek halnak, az ember él című verseskötetek, valamint a Halálfiai egyes fejezetei mellett a Szent Ágoston-tanulmány jelenti a „babitsi hegység ormait”, ezekben a művekben „emberiség, magyarság, szerelem igéi tisztára izzottak a sebes ajkakon”, s ez azt bizonyítja, hogy a „lélek megmenekült”. Az ágostoni keresztény tanítás nyomán lélekben naggyá nőtt gondolkodót dicsérte Benedek Marcell is a Nyugat lapjain megjelent Babits lírája című írásában.

A Szent Ágoston-i szellemi vértezetben érkezett Babits Mihály az 1919–1920-as hatalmas változásokat hozó korszak küszöbére. Liberális konzervativizmusa mélyén ekkorra már összeforrt a nemzeti klasszicitás és az európai (keresztény) egyetemesség, a katolicizmus értékvilága. Ebből, s csakis ebből eredően érthető meg pacifizmusa is, mely ugyancsak ekkoriban teljesedett ki, megalkotva a Miatyánk, a Húsvét előtt, s a Fortissimo című kegyelem-szomjas béke-verseit, amelyekben a „vérizgalmak”-kal szemben ő is kénytelen volt „véres énekek”-et dalolni – mégis az emberi együttérzéshez, a humánumhoz intézte föllebbezését. Babits a háborút az értelmetlen (vagy értelem nélküli) emberi létezés következményének tekintette, melynek történetfilozófiai alapja ott rejlik a kérdésben: „Van-e az emberiség fejlődésének valami iránya, amelyben megnyugodhatunk, van-e valami haladás, valami evolúció a történelemben – vagy pedig csak a vak erők iránytalan játéka az egész?” Válaszában Babits ismét a Szent Ágostontól tanult erkölcsi parancsra hivatkozott: hit kérdése, hogy a humánum elkötelezettjeként erőnk legyen a cselekvésre.

Örökkék ég a felhők fölött című hitvallásában, melyet a Sziget és tenger (1925) bevezetőjének szánt, Babits Mihály összefoglalta világszemléletének lényegét, egyszersmind számba véve világképének meghatározó elemeit is. Magyarságát olyan örökségnek tekintette, amellyel – amellett, hogy büszkeséggel töltötte őt el – az emberiség kincseit kívánta gyarapítani. „Én katolikus vagyok – írta –; azaz hiszek a nemzeteken felülálló, egész világnak szóló katolikus igazságban! Másszóval: hiszek igazságban, mely túl van a politikán, életünk helyi és pillanatnyi szükségletein: az én egyházam nem nemzeti egyház! Nem vagyok puritán: az én üdvösségemnek nem elég az, ami szükséges: ami itt és most szükség.”

Magyarság, európaiság, katolicitás – nemzeti hagyomány, egyéni morális felelősség és emberi együttérzés – ezen a hármasságon nyugszik a világháború és a forradalmak kataklizmájából kikerült Babits Mihály világ- és emberképe. Mélységesen hitte, hogy a nemzeti kultúra hagyományos értékei meghatározói lehetnek tiszta emberségének – ez volt katolicitása mellett konzervativizmusának egyik forrása –, s e hite bátorította őt abban a meggyőződésében, hogy az ész, az értelem a nyers indulatosággal szemben mégiscsak együttérző, testvéri közösségé kovácsolhatja az európai nemzeteket. Mert emberként, a szellem méltóságával csak e közösségben lehet élni, csak e közösségben lehet fölszabadultan, a szabadság élményével megáldottan alkotni, elutasítva mindent, ami kizárólagosságot teremt! Ez volt Babits Mihály liberalizmusának lényege. Liberális konzervativizmusát pedig katolicizmusának cselekvő szándéka hatotta át. Ezzel magyarázható, hogy 1920 után magyarsága – minden korábbi korszakánál határozottabban – már Európa-igényével együtt jelentkezett. Helyesen látta Németh G. Béla: „A katolicizmus – vagy mondjunk ezúttal inkább kereszténységet – felebaráti szeretettana, testvéri segítéskötelezettsége, egymásért való felelősség-követelménye mellett és ellenére individuális világélmény. Nem született nemzeti, faji, osztályi, nyelvi, alkati odatartozása révén illeszkedik az ember az egyházba, s törekszik, s jut benne és általa a megváltásra, hanem egyéni élete, hite, érdeme, cselekedetei által.” És mert individuális világnézet, alig lehet a számára valami torzabb és taszítóbb, mint a törzsi, a faji, az osztály- vagy nemzeti kizárólagosság. Abban, hogy Babits eljutott ennek felismeréséig, döntő szerepe volt a Szent Ágoston-i tanítás fölszabadító hatalmának. A „mit akarsz velem, Isten?” kérdése fogalmazódott újra Babits Mihály Isten gyertyája című versében is: „Engem nem tudtak eloltani: / élek, és itt vagyok, itten! / Pedig nagy világ-szelek elé / emelted hős, vak, kicsi gyertyád – / mit akarsz velem, Isten? // Inog a láng már és tövig ég / bölcs, szent, konok kezeidben. – / S új szelek jönnek, fattyú-vihar, / vakarcs-poklok szégyen-fuvalma – / mit akarsz velem, Isten?”

Babits esetében a „nincs mód nem menni ahova te küldtél” determinizmusnak a felismerése szolgált alapélményül a Jónás könyve című verséhez. De talán még ennél is fontosabb, hogy a haragvó, bosszúálló ószövetségi Isten az újszövetség megbocsátó, békét hozó Istenévé szelídült. E felismerés teleológiai lényege: a megbocsátás által lehetővé vált szabad cselekvés határtalan élménnyé vált. Az Úr azt mondta Jónásnak:

 

A szó tied, a fegyver az enyém.

Te csak prédikálj Jónás, én cselekszem.

Ninive nem él örökké. A tök sem,

s Jónás sem. Eljön az ideje még,

születni fognak majd Ninivék

és jönnek új Jónások, mint a töknek

magvaiból új indák cseperednek,

s negyven nap, negyven év, vagy ezer-annyi

az én számban ugyanazt jelenti.

 

Jónás után újabb Jónások jönnek, ez a titka a Rendnek, s e beláthatatlan bizonyosságon belül a próféta feladata, hogy vállalja a maga prófétaságát. Hogy hitét, szellemét és akaraterejét a legfőbb erkölcsi tanítás szelleméhez igazítsa. Babits Mihály életművén, és felépített szellemi világán belül úgy történt minden, ahogyan maga is remélte: „imádságom elhatott tehozzád / és végigjárta a Magasság hosszát”. S az imádsághoz fogható módon a költő az erkölcs lényegében is világosan fölismerte: amit a Magasság az emberi értelem történelmi formálása során tanításként megfogalmazott, s parancsként kötelező érvényűvé tett, az elől nincs menekvés. Nincs menekvés a globalizmus világában sem.