2024. március 28., csütörtök

A mi szomszédolásaink

Igen sokszínű, több nemzetiséget bevonó programsorozatra került sor a hétvégén a kultúra világnapja alkalmából Zomborban, A mi szomszédolásaink jelmondattal.

A zombori belvárosi nyugdíjasok egyesületében két kiállításmegnyitó zajlott: a Pódium Egyesület hímző szakcsoportjának tagjai, akik Újvidékről érkeztek, a zombori nyugdíjas egyesület kézimunkázó asszonyai, valamint a Zombori Rózsák Kézimunkacsoport tagjai mutatkoztak be. Az Újvidékről érkezett kiállítási darabok részei a Nemzeti Művelődési Intézet Tudásunkkal Kézenfogva elnevezésű programjának, mely a határon túlra is kiterjed. Ezt követően az érdeklődők megismerkedhettek a zombori székhelyű Rada Krstić Fotóklubbal. Megtekintették a zombori Városi Múzeum kiállítását is, amelyet Čedomir Janičić vezető mutatott be.

A központi rendezvény a Petar Konjović Zeneiskolában zajlott, üdvözlőbeszédet mondott Darko Šper szakszervezeti elnök (GS KUM „Nezavisnost”), majd a magyarországi vendégeket Tóth Bátori Erzsébet, a szakszervezet médiával megbízott alelnöke, az Olvasókörök Szövetségének határon túli koordinátora, a Pódium Egyesület kapcsolatépítéssel megbízott vezetőségi tagja mutatta be. Az Olvasókörök Szövetségének nevében Szűcs László társelnök üdvözölte a rendezvényt.

A könyvbemutató vendége volt Pap Éva, szegedi születésű írónő, aki hamarosan harmadik könyvét jelenteti meg. Kötetei tematikailag kapcsolódnak az egykori Jugoszlávia térségeihez. Az első regényében egy Szabadka környékén játszódó szerelmi történetről ír, a másodikban az ötvenes évek eseményeiről Szarajevóban, legújabb könyvének témája pedig Újvidékhez kötődik. A nagy népszerűségnek köszönhetően könyveit szerb nyelvre is lefordították.

A Vajdasági Magyar Versmondók Egyesületének berkeiben felcseperedett ifj. Tóth András, az Életjel szavalója zárta a rendezvény magyar blokkját.
Ezután a bosznia-hercegovinai Lucido Tuzla multikulturális egyesület képviseletében következett Majda Zukić, Alma Omeragić, Nihad Mešić-River. Később szabadkai székhelyű, balkáni művészek mutatkoztak be. A műsort színesítették a Zeneiskola végzős hallgatói (hegedű, gitár és ének).

A kitartásért, szolidaritásért és jótékonysági közösségi munkáért Gizela Žužić, a Pódium Egyesület Közgyűlésének elnöke és a szakszervezet nyugdíjas ágazatának tagja életműdíjban részesült.

A rendezvényen a szimultán fordítást Kostić Morber Mónika bonyolította le.