2024. március 28., csütörtök

Kiskert Zenta szívében

Csányiék szeretik, tisztelik és becsülik a növényeiket

Zenta szívében egy nyugdíjas házaspár szenvedélyesen gyűjti a növényeket immár negyven éve. Csányi István és felesége, Ljubica negyvenhat éve házastársak, mondhatják, hogy a hosszú házasság titka a közös kertészkedés. Ők ugyanis kikapcsolódásként tekintenek a kertjükre és a növényeikre. Persze munka bőven van vele, mégsem érzik úgy, hogy megerőltető lenne. Ljubica meg is jegyezte, hogy több fiatal párnak kellene manapság együtt kertészkednie, mert ez egy olyan program, amiből mindenki ki tudja venni a részét, és összekovácsolja az embereket. Kertjük majd május környékén kezd pompázni, azonban így is bőven volt mit látni, amikor a napokban ott jártam, hiszen sok évelő növény található náluk. Számokban már nem is tudják meghatározni, hány fajta különlegesnél különlegesebb növényük van, de így is minden alkalommal, amikor ellátogatnak egy virágkiállításra, újabb példányokkal térnek haza.

– Úgy vélem, ez a génjeimben van, a nagymamám is nagyon szerette a kertjét építeni és szépíteni, és én is, a mai napig minden növényt szeretek és tisztelek. Kedvenceim a rózsák, a sásliliomfélék és a nőszirom, ezekből 80–150 fajtánk is van, többféle színkombinációban – mesélte Ljubica, miközben a kertben sétáltunk, és rá-rácsodálkoztam több olyan növényre is, amilyet eddig még egy virágoskertben sem láttam.

Eleinte csak az otthonuk kertjében gyűjtötték a növényeket, idővel azonban a gyümölcsösüket is átalakították, és sok-sok év munkájába telt, hogy a homokos talajból megfelelő termőtalajt készítsenek. Negyed holt területen fekszik az ő kis botanikus kertjük, ahol az idősebb gyümölcsfák még megvannak, valamint sok szép tuja, fenyő és örökzöld bokor is díszíti. Folyamatosan követik a külföldi kertek trendjeit, így naprakész információik vannak, és igyekeznek saját kertjüket is ennek megfelelően csinosítgatni.

– Mivel már régóta gyűjtjük a növényeket, híre ment a környéken, és sokan, amikor konkrét dolgot keresnek, hozzánk fordulnak segítségért. Mi pedig készségesen állunk a rendelkezésükre azoknak is, akik saját kiskertjüket szeretnék szebbé varázsolni, ugyanakkor a kertbarátainknak és gyűjtőtársainknak is egyaránt – tette hozzá István annak kapcsán, hogy árusítani leginkább csak kiállításokon szoktak, és odahaza.

Kis birodalmukban igyekeznek kerülni a vegyszerek használatát, persze vannak olyan megbetegedések, amelyek esetében az alternatív készítmények nem bizonyulnak kellően hatásosnak. A lehullott leveleket és a kertben keletkező szemetet komposztálják, ezáltal is arra törekednek, hogy a növényeiknek megfelelő és elegendő tápanyagot biztosítsanak.