2024. április 19., péntek

Szépülő tanintézmények

Tartományi támogatással újítanak Zenta és Magyarkanizsa község iskoláiban, óvodáiban

Zenta községben három iskola nyert támogatást a tartományi oktatási titkárság idei pályázatán. A Petőfi Sándor Általános Iskola közel 1 millió dináros, a tornyosi Tömörkény István Általános Iskola majdnem 6 millió dináros, valamint a Bolyai Tehetséggondozó Gimnázium és Kollégium mintegy 3,6 millió dináros támogatásban részesült.

Csikós Pajor Gizella, a Bolyai Tehetséggondozó Gimnázium és Kollégium igazgatója elmondta, hogy főként a nyílászárók cseréjére fordítják a pénzösszeget.

– A Pionírotthonban serénykednek a képzőművészetis diákjaink, és ott fogjuk az ablakokat kicserélni, ami némi kőművesmunkával is jár majd, és erre fordítjuk a pályázaton nyert pénzösszeget. Az iskolánk minden évben pályázik ezen a kiíráson, ennek köszönhetően újítottuk fel a mosdókat és a fürdőszobákat a főépületben és a kollégiumban – mondta az igazgató.
Gordán Kolos, a Petőfi Sándor Általános Iskola igazgatója elmondta, hogy a nyílászárók cseréjét folytatják az idén.

– Tavaly tizenkét ablakot cseréltünk ki az épületen, és idén is ugyanennyit szeretnénk. Ezáltal lassan a végéhez közeledik a projektünk, és minden tantermünknek új ablaka lesz. Jövőre ismét pályázunk, és ha sikerrel járunk, akkor a munkának ezt a részét be is fejezzük – fogalmazott az igazgató.

Petrás Teodóra, a tornyosi Tömörkény István Általános Iskola igazgatója örömét fejezte ki, hogy ilyen nagy összeget nyertek a pályázaton.
– Az ablakokat szeretnénk kicserélni az épületen, mivel nagyon régiek. Az egyik része közel hatvanéves, az épület másik szárnyán találhatóak, az úgymond újabbak pedig negyvenévesek. A tetőszerkezettel van még gondunk, az is felújításra szorul, valamint az ajtókat is cserélni kell majd. Az előző években a pályázatoknak köszönhetően a mosdókat és az öltözőket is sikerült felújítanunk – mondta Petrás Teodóra.

A tartományi oktatási titkárság pályázatainak köszönhetően több Magyarkanizsa községbeli tanintézmény is szépülhet és korszerűsödhet a közeljövőben. Nagy örömre és elégedettségre adhat okot az, hogy a megnyert összegekből olyan újításokat eszközölhetnek, melyek a tanulók és a tanárok érdekeit szolgálják, egyrészt esztétikai, másrészt használati szempontból nagyon fontosak, és már szinte elengedhetetlen volt a végrehajtásuk.

Most a támogatások révén az egyetlen magyarkanizsai középiskola, a Beszédes József Mezőgazdasági és Műszaki Iskolaközpont 5,5 millió dinárt kap a padlózat felújítására, sőt, a hét elején írták alá az újabb támogatási szerződést, mégpedig a mezőgazdasági titkársággal 1 millió 650 ezer dinárról. Sterbik Ildikó igazgató elmondta, hogy az oktatási titkárságtól származó összeget majd az iskola teljes padlócseréjére fogják fordítani, és mintegy 1000 négyzetméterről van szó. A másik pályázatnak is nagyon örülnek, mert a megítélt összegből az iskola gépparkját újítják, mégpedig egy pótkocsival, melyre már nagy szükség volt.

A magyarkanizsai Gyöngyszemeink Iskoláskor Előtti Intézmény szintén jelentős támogatásban részesült. Veselinov Ibolya igazgató elmondta, hogy két épületet tudnak szebbé és jobbá tenni. A központi óvodaépületen hőszigetelést végeznek 2 millió 900 ezer dinárból, míg a horgosi játszóházat 202 ezer dinárból csinosítják ki. Valószínűleg a nyáron kezdenek hozza a munkálatokhoz, melyek által egy jól szigetelt óvodát és egy újrafestett játszóházat tudhatnak magukénak.

Horgoson a Kárász Karolina Általános Iskolában is lesznek újítások. Somogyi Ilona igazgatónő elmondta, hogy 1 millió 200 ezer dinárra jogosultak, melynek nagyon örülnek. Ebből az összegből az iskola konyhájának csempézetét újítják majd fel a nyár folyamán, ugyanis 250 gyereket étkeztetnek ott, sőt ebédet is készítenek, és a konyha szebb és jobb lehet majd az eddigieknél.