2024. március 28., csütörtök

Az arculat meghatározó

Középpontban a zöld felületek Magyarkanizsa községben

Az igazi tavasz beköszöntével elengedhetetlen a zöld felületek ápolása, gondozása, ugyanakkor a megújulás részeként teljesen új felületeket is létrehoznak. A Fő utcán már napok óta berregnek a fűrészek, de a munka nem marad ellenőrzés nélkül. A Komunalac dolgozóinak tevékenységét többek között a környezetvédelmi felügyelőség is ügyeli, melynek vezetője, Sáfrány Attila számolt be arról, hogy mit csinálnak és miket terveznek.

– A zöld felületek karbantartási munkálatait a Komunalac dolgozói végzik. A tavasz az egyik legintenzívebb, legmunkaigényesebb időszak. Jelenleg a Fő utcán a négy-öt éve elültetett zsidómeggyfasor koronaformálása folyik. A lenőtt alacsony, illetve rossz irányba növő ágakat metszik le, hogy szép, arányos, formás koronákat kapjunk. Most, még időben, olyankor kell levágni ezeket az ágakat, amikor elenyésző sebeket ejtünk a fán, hogy a későbbiekben egy egészséges koronaforma legyen – kezdte a most folyó munkálatok taglalását, majd mivel a környezetvédelmi felügyelőről van szó, kikerülhetetlen volt a kérdés, hogy azzal hogy állunk a községben.

– A községi környezetvédelmi felügyelő kapott meghatalmazást a tavaly meghozott községi rendeletünkben a zöld felület karbantartásának szabályozására. Szeretném hangsúlyozni, hogy a polgároknak több esetben is engedélyt kell kérniük, ezzel is elkerülve az esetleges kellemetlenségeket és büntetéseket – mondta Sáfrány Attila. – Az új rendeletünkkel összhangban a közterületen lévő fák kivágásához, metszéséhez – még ha az egy magánház előtti zöld felületen van is – engedélyt kell kérni, ugyanígy a fa ültetéséhez is. Erre azért volt szükség, mert az elmúlt időszakban számtalanszor előfordult, hogy a polgárok olyan fafajt választottak, ami a helynek nem megfelelő – hangsúlyozta a felügyelő, aki kifejtette, hogy a gyorsan nagyra növő fák sűrűn okoznak gondot, és elmondta, hogy ha valaki közterületre szeretne fát ültetni, annak tanácsot adnak.

– Elsősorban azért van erre szükség, hogy ne olyan fák kerüljenek közterületre, amelyek belenőnek a villanyvezetékbe, vagy beláthatatlanná tesznek egy útszakaszt. A felügyelőség azonban nemcsak korlátoz, hanem segít is. Amennyiben illegális szemétlerakóról érkezik bejelentés, vagy környezetkárosításról, annak megfékezésében lehet rájuk számítani. Mint megtudtuk, a legtöbb munka Horgoson adódik. A községnek Sáfrány Túrú Ágnes a zöldfelület-fejlesztéssel megbízott tanácsadója, akit gyakran láthatunk terepen.

A környezetvédelmi felügyelővel folytatott beszélgetés alkalmával elhangzott az is, hogy tervekből sincs hiány. Nemrégiben készült el a Fő tér újragondolása. Ebbe a polgárok is betekintést nyerhettek, sőt kérdőív formájában a tanácsaikat, ötleteiket és elvárásaikat is kutatták.

– Valkay Zoltán készítette el a terveket, melyek egy lenyűgöző Fő teret tárnak elénk. Ez a városházától a Cnesáig terjedő szakaszt öleli fel – magyarázta Sáfrány Attila, és azonnal felvetődött a kérdés, hogy mikor várható ennek elkészülte.

– Új burkolatot, új tartalmakat irányoztunk elő, ami egy komoly beruházás, pályázati eszközöket kell igénybe venni, amire, úgy tűnik, lesz is a lehetőség, hiszen az infrastrukturális minisztérium felhívását örömmel vettük, mely szerint az Európai Unió tervez ilyen nagyobb volumenű beruházások támogatására pénzt szánni egy négyéves periódusban.

Sáfrány Attila külön felhívta a polgárok figyelmét arra, hogy megfelelő helyen parkoljanak.

– Megkérem a polgárokat, hogy fokozottan figyeljenek oda a parkolásra. A zöld területeken való parkolásért szigorú büntetés jár, ezért a kellemetlenségek elkerülése érdekében kérjük, hogy a kijelölt parkolóhelyeket használják! A büntetés akár 10 000 dinár is lehet.