2024. április 24., szerda

A legszebb pillanat 25 éve tart

Kezdettől máig eredeti felállásban a TAJJ

„Közös ötlet és gondolatok egyesítenek minket. Korunkról, életünkről régi és új zenét mutatunk be a kortárs hallgatóhoz közeli módon, a hagyomány tiszteletben tartásával és a modern élet ritmusának beépítésével” – vallják a TAJJ kamaraegyüttes tagjai, akik április 27-én a székvárosi Zsinagógában (F. Chopin műve mellett) Kinka Ritával a TAJJ kedvenc Brahms zongoraötösét szólaltatják meg.

A vonósnégyes neve az előadó-művésznők iniciáléiból alakult ki. Jovanka Mazalica a Szerb Nemzeti Színház Operazenekarában a második hegedűsök szólamvezetője. Hárman az Újvidéki Művészeti Akadémián tanárok: Aleksandra Krčmar Ćulibrk (első hegedű) és Jelena Filipović (brácsa) vonósnégyest, Kalmár Tímea (cselló/gordonka) pedig kamarazenét tanít.

A TAPS ELISMERÉST JELENT, SZÁRNYAT AD ÉS BUZDÍT

Két és fél évtizede mi tartja össze a négy ragyogó előadóművészt a TAJJ-ban, akik neves zenészekkel működtek közre, belföldön és külföldön is jelentős sikereket arattak? – kérdeztük Kalmár Tímeát, a kvartett csellósát és vezetőjét.

– A TAJJ vonósnégyesben – előadói és művészeti szempontból – mind a négyen egyenrangúak vagyunk. Számunkra ez az egyetlen elfogadható gondolkodásmód és a közös alkotói munka egyik alapfeltétele.

Tehetségem van a szervezéshez, továbbá karakteremből kifolyólag örömet lelek a más emberekkel való kommunikációban, így kezdetektől fogva magamra vállaltam a szervezői munkát a vonósnégyesünkön belül. A vezető megnevezés csakis ebből a szemszögből lehet igaz.

2019-ben az újvidéki Kamarazene-fesztiválon Aleksandra Krčmar Ćulibrk, Kinka Rita, Jovanka Mazalica, Jelena Filipović, Kalmár Tímea (Bozsoki Valéria felvétele)

2019-ben az újvidéki Kamarazene-fesztiválon Aleksandra Krčmar Ćulibrk, Kinka Rita, Jovanka Mazalica, Jelena Filipović, Kalmár Tímea (Bozsoki Valéria felvétele)

A zene iránti szeretet és az együtt muzsikálás iránti érdeklődés mindnyájunknál jelen volt, és szinte „tapintható” a levegőben már az első közös próbán 1997-ben. Ez mit sem változott az elmúlt huszonöt év alatt, amit az is bizonyít, hogy állandó anyagi támogatás nélkül is együtt maradtunk ennyi éven keresztül. Hálával és köszönettel tartozunk azoknak a tanároknak, kollégáknak, intézményeknek és nem utolsósorban a családtagjainknak, akik az első pillanattól kezdve szeretettel támogattak bennünket. No meg persze: a közönség! Előadóművészet nem létezik közönség és taps nélkül. A taps elismerést jelent, szárnyat ad és buzdít.

A felsoroltaknak fontos szerepük van az együttes múltjában és jelenében. A negyed évszázados közös munka és a TAJJ név mára szinte kötelez, szigorú elvárásokat állít fel saját magunkkal szemben. Idővel a „mindenki egyért, egy mindenkiért” érzés életformánkká vált.

Felejthetetlenek: a mesterkurzusok külföldön (ahol a kamarazene élő legendáitól tanulhattunk), a közös muzsikálások korunk legnagyobb hazai és külföldi előadóival, az együttműködés kortárs zeneszerzőinkkel, a több száz fellépés, a megannyi felvételkészítés, az ősbemutatók.... Valójában a legszebb pillanat 25 éve tart.

A vonósnégyesünk három periódusáról beszélhetünk, és a harmadikat az elmúlt öt év képezi: ez a kvartett „modern reneszánsza”. Miután több mint egy évtizedig főleg XXI. századi műveket tanulmányoztunk és adtunk elő, akaratunkon kívül, minden magyarázat nélkül, spontánul visszatértünk a „gyökerekhez”, a klasszikus vonósnégyes repertoárhoz és a kvintettekhez, de továbbra is nagy figyelmet szentelünk a XXI. századi kortárs zenének.

A legutóbbi öt év kiemelkedő koncertjeinkből néhányat említenék: 2018. augusztus 25-én Újvidéken, az Orosz zenei esten Elena Manisztina moszkvai mezzoszoprán volt a vendégünk. 2019. szeptember 15-én Újvidéken, a Kamarazene-fesztiválon vendégünkként Kinka Rita zongoraművésznő lépett fel. 2019. december 18-án Párizsban Pillanatok címmel kortárs hazai zeneszerzők miniatűrjeit szólaltattuk meg. 2020. október 22-én a NOMUS/ Újvidéki Zenei Esték keretében került sor Aleksandra Vrebalov The See Ranch Song művének európai ősbemutatójára, és 2021. december 12-én Belgrádban, a BUNT Fesztiválon Ivana Stefanović szerzői estje.

Külön említést érdemel, hogy a hazai kortárs zenének kezdetektől fogva nagy figyelmet szentelünk, és azt odaadással ápoljuk. Az elmúlt időszakban nemcsak a már elismert zeneszerzők ismert műveit adtuk elő, hanem olyan műveket is megszólaltattunk, amelyek partitúrái egy fiók mélyén „pihentek” évekig (például Rudolf Bruči Ötödik vonósnégyese). Arról is említést tennék, hogy olyan fiatal szerzők műveit is előadjuk, akik még nem tettek szert hírnévre. Mindemellett a pedagógiai munkásságunk által segítjük és támogatjuk a fiatal kamaraegyütteseket, valamint azokat a zeneszerzőket, akik még egyetemi hallgatók, de érdeklik őket a kamarazene előadói rejtelmei.

SZERELMES LETTEM A KAMARAZENÉLÉSBE

Önnek miért éppen a cselló/gordonka lett a hangszere? Hogyan építette előadóművészi és pedagógusi karrierjét?

– A családunkban a zene nagy szerepet játszott, a szüleimnek köszönhetően annak minden arcát megismerhettem még gyerekkoromban. Édesapám asztalosműhelye zengett az ő drámai tenor hangjától. Dolgozott és énekelt: opera- és operettáriákat, népies műdalokat, magyar nótát, ami csak éppen eszébe jutott. Édesanyám a tanítóképzőben hegedült, ő is nagyon szereti a zenét. Bár a családban nem akadt hangszeres előadó, a házunk tele volt hangszerekkel: zongora, hegedű, citera, furulya, bendzsó stb. Ötévesen írattak be zeneóvodába. Az óvó néni csellista volt, és egy óra után megmutatta nekem a gordonkát. Miért választottam ezt a hangszert? Mert nagyon szép volt az óvó néni!

Befejeztem az alsó és középfokú zeneiskolát Szabadkán Mirko Molnar osztályában, majd Varga István tanár úr osztályában tanultam tovább az Újvidéki Művészeti Akadémián. Mondhatnám, jó helyen voltam jó időben: egyetemi éveim alatt csak néhány csellista tanult Újvidéken, így korán bekerültem az Újvidéki Opera zenekarába, az akkori Vajdasági Szimfonikus Zenekarba, a Camerata Academicába, a szlovéniai Nemzetközi Vonószenekarba, a Szarajevói Operába és Szimfonikus Zenekarba, sűrűn hazahívtak a Szabadkai Filharmóniába és a Kamarazenekarba, és nagyon sok kamaraegyüttes tagja lettem.

1997. október 27-én a TAJJ vonósnégyes első önálló hangversenyén úgy éreztem, hogy „hazaérkeztem”. Szerelmes lettem az együttesünkbe és a kamarazenélésbe, és onnan már nem volt visszaút.

2005-ben a Belgrádi Zeneakadémián magiszteri címet szereztem Ladislav Mezei osztályában (kamarazenéből), majd 2008-ban a Niši Zeneakadémián Anatolij Krasztev osztályában (gordonkából). Mára beteljesült egy álmom: rendes egyetemi tanárként kamarazenét tanítok azon az egyetemen, ahol tanultam.

KIMONDHATATLAN ÖRÖM ÉS ELÉGEDETTSÉG TÖLTI EL A SZÍVEM

– A pedagógia megremegtette a lelkemet, felhagytam a zenekari muzsikálással, és 2008 óta egész zenei lényem a növendékeimnek és a TAJJ vonósnégyesnek szentelem. Boldog és elégedett vagyok. Igyekszem arra összpontosítani és azt megbecsülni, amim van, és nem amiatt siránkozni, amim nincs.

Hálás vagyok, tanulóéveim óta csodálatos tanárok, karnagyok, kollégák és zenészek közvetlen közelében lehettem, és tőlük tanulhattam. Mirko Molnar, Égető Gabriella, Huszár Elvira, Kövecseg Hajnalka, Josifoska Niderholzer Judit, Varga István, Mladen Jagušt, Ion Ianku, Kinka Rita, Aksin Lévai Laura, Ladislav Mezei, Anatolij Krasztev, Sonja Antunić... a példaképeim, akik a muzsikálás mellett emberségre, alázatra és szorgalomra tanítottak.

Gordonkatanárként csak néhány évig dolgoztam az újvidéki Isidor Bajić zeneiskolában, így nincs olyan csellista, akit csak a magaménak mondhatnék. Tudom viszont – hiszen vissza-visszajárnak –, hogy „nyomot hagytam” a lelkükben. Egészen más a helyzet azokkal a növendékekkel, amelyekkel az egyetemen foglalkoztam (és foglalkozom), ahol kamarazenét tanítok. Többségükkel tartom a kapcsolatot, nem egy esküvőn voltam jelen, és mostanában egyre több olyan üzenetet kapok, amelyben értesítenek a volt diákjaim, hogy „nagymama” lettem. A magam módján igyekszem felhívni rájuk a kollégáim figyelmét, beajánlom őket zenekarokba, és sűrűn írok ajánlóleveleket. Kísérem a munkájukat, és ha kérik, tanácsokkal próbálom egyengetni az útjukat. Nem ígérhetem nekik, hogy a fellépések megélhetést biztosítanak, hiszen az én környezetemben a „legnagyobbak” sem csak a fellépésekből élnek. Saját tapasztalatom alapján viszont büszkén és őszintén állíthatom, hogy a hangversenyek kimondhatatlan örömmel és megelégedettséggel töltik el az embert, ha becsülettel és szorgalmasan dolgozik, és ha tiszta szívvel, őszintén muzsikál. Az életfilozófiám a becsületes és alapos munka – ezt „adom útravalóul” a növendékeimnek.

A TAJJ 20. születésnapi, újvidéki koncertjét a Duna folyón lehorgonyozott Zeppelin hajón élvezte a közönség. A negyed évszázados működésük ünnepe viszont az április 27-ei koncerttel veszi kezdetét a székvárosi Zsinagógában...

– Az álmok akkor valósulnak meg, ha azokért küzdünk. A TAJJ együttes több pályázatra is jelentkezett, és reménykedünk pozitív elbírálásukban. Ha nem kapunk elegendő anyagi támogatást, akkor minden pompa és ünnepség nélkül mi négyen, csendesen elfújjuk a 25 gyertyát a tortánkon.

Ha újra kezdhetném az életemet, sok mindent megváltoztatnék, de egy biztos: a TAJJ-t nem adnám semmiért.