2024. március 28., csütörtök

Szúnyogirtó helyett rakétarendszer

A régió és Nyugat aggódik a Belgrád által vásárolt kínai csúcsfegyver miatt

Nagy port kavart a napokban a hazai, a regionális és a nemzetközi közvéleményben is annak híre, hogy a hétvégén kínai FK–3 (HK–22) rakétavédelmi rendszer érkezett a szerb katonaság részére a Nikola Tesla Repülőtérre. Sajtóértesülések szerint hat Y–20A kínai teherszállító landolt Belgrádban. Az FK–3 légvédelmi rendszernek 100 kilométeres hatótávolsága van, negyven célpont követésére alkalmas, és egyszerre hat célt semlegesíthet, egyenként 12 rakéta kilövésével. A radar mindegy 250 kilométeres körzetben tudja az ellenséges behatolók tevékenységét figyelemmel kísérni.

A szállítmány létezését előbb nem erősítette meg sem Belgrád, sem Peking, a hét elején azonban a kínai külügy sajtófelelőse elismerte, hogy megérkezett Szerbiába a légvédelmi rendszer bizonyos része, mely azonban nem számít különös vagy váratlan szállítmánynak, hanem a beütemezett kínai fegyverszállítás részét képezi.

A védelmi hálózat beszerzéséről Szerbia és Kína valóban megállapodott még 2019-ben. Nem fogadták a nyugati politikusok akkor sem túl nagy örömmel a hírt, az Egyesült Államok például arra figyelmeztette Szerbiát, hogy az Unióhoz közeledés folyamatában Belgrádnak is azon kellene munkálkodnia, hogy a védelmi politikáját és rendszereit is a nyugati államokban láthatókhoz igazítsa ahelyett, hogy Keletről próbál újabb fegyvereket begyűjteni. A jelenlegi ukrajnai háború csak bonyolított a helyzeten, így a kínai rakéták nem a legjobbkor érkeztek.

A SEMLEGESSÉG VÉDELME?

Az AP hírügynökség beszámolójában arra helyezte a hangsúlyt, hogy a nyíltan oroszbarát Szerbia éppen a háború ideje alatt vásárolt másik nagy keleti partnerétől közepes és nagy hatótávolságú légvédelmi rendszert, ami bonyodalmakat okozhat az amúgy is érzékeny nyugati-balkáni stabilitás és béke megőrzésében. Az AP emlékeztetett arra, hogy a NATO 1999-es szerbiai bombázása miatt Belgrád távol áll attól, hogy a nyugat-atlanti szövetség felé vezető úton induljon el, ezért az elmúlt években végig orosz és kínai felszereléssel korszerűsítette védelmi rendszerét. A fegyverek beszerzését összefüggésbe hozta a rendezetlen koszovói kérdéssel is, s aláhúzta, a nyugati államok attól tartanak, megfelelő fegyverzet birtokában Belgrád a konfliktus kiélezését választhatja. Ilyen kijelentés, igaz, nem érkezett szerbiai tisztségviselőktől, a neutralitás védelme, szavatolása érdekében erősíti védelmét Belgrád – hangzott el már számtalanszor.

FRANCIA VADÁSZBOMBÁZÓK

Szerbia a védelmi rendszerének erősítése érdekében nem csak a kínai technológia beszerzését tervezi. Vučić a minap arról beszélt, hogy tizenkét új Rafale vadászbombázó beszerzését tervezi a francia Dassault gyártótól, és további 12 használt Rafale-t is venne más országokból. A megbeszélések már egy éve tartanak a kéttucatnyi vadászgép kapcsán – jelentette be. Emellett más vadászbombázók megvásárlását is szeretné nyélbe ütni az ország, a kínálat meglehetősen nagy, a tárgyalások biztos, hogy eltartanak. A török Baryaktar TB2-es drónok gyors leszállítását is megbeszélte már a török államfővel – fűzte hozzá.

A VÉDELEM NEM TÁMADÁS

Pristina és Podgorica mellett a német kormány is regált a fegyvervásárlásra. Utóbbi „tudomásul vette” és közölte, hogy Szerbiának közelednie kellene az EU országaihoz a közös védelmi és külpolitika kialakításában, így az oroszellenes szankciók bevezetéséhez is. Montenegró is ellenezte a szerbiai lépést. Vučić tegnap gúnyos megjegyzéssel reagált: szúnyogirtót is vehetett volna Szerbia, amilyen repülőgépei Pristinának és Podgoricának vannak. Mint mondta, nem érti, Szerbia védelme hogyan sodorhat veszélybe bárkit, aki nem akar támadni.