2024. március 29., péntek

A butább az okosabb?

Hétszázmillióról csaknem 6,7 milliárdra emelkedett, vagyis majdnem megtízszereződött az okostelefonok egyedi előfizetéseinek száma az utóbbi tíz évben. Az adatot megjelentető Ericsson svéd távközlési vállalat tanulmánya arra is rámutat, hogy a teljes mobiladat-forgalom a 260-szorosára nőtt 2011 elejétől 2021 végéig. A negyven oldalas elemzésből az is kiderül, hogy az 5G mobiltelefon-hálózat előfizetőinek tábora 2021 végére elérhette a 660 milliót. Az Ericsson előrejelzése szerint 2027-ben már 4,4 milliárd 5G-előfizetés lesz.

Az 5G-rendszerre „hangolt” okostelefonok már a teljes forgalom majdnem negyedét adják, és e területen további dinamikus fejlődés várható. A tények ugyanis arra utalnak, hogy az újgenerációs hálózat terjedése sokkal gyorsabb világszerte a korábbi, G betűvel jelzett mobiltechnológiákhoz képest.

Megállíthatatlannak tűnik az okostelefonok globális térhódítása is, ám a mobiltelefonok piacán egy furcsa jelenség is felütötte a fejét. Az eladók világszerte arra figyeltek fel, hogy az utóbbi időben folyamatosan növekszik azoknak a vásárlóknak a száma, akik elkezdenek visszatérni a hagyományos készülékekhez. Az úgynevezett buta mobiltelefonokhoz, vagyis azokhoz, amelyeket a tulajdonosok az okostelefonok megjelenése előtt használtak. Azok az özönvíz előtti szerkezetek, valamikor az 1990-es évek második felétől még olyanok voltak, amelyekkel csak telefonálni lehetett, és persze SMS-t küldeni. A menőbb darabok segítségével rossz minőségű fotót is lehetett készíteni, esetleg zenét hallgatni.

Az ezredforduló utáni években azonban háttérbe szorították őket az okosabb társaik. Számtalan előnyüknek köszönhetően, kezdve a gyors internetkapcsolattól a közösségi média eléréséig. Az egyre fejlettebb készülékek tulajdonosai számára a telefonálás és az SMS-küldés sok esetben szinte már csak másodlagos jelentőségű.

Sokan el sem tudják képzelni az életüket ilyen telefon nélkül. Ezt kísérletek is bizonyították. Az utóbbi időben több önkéntes csoportot figyeltek már meg pszichológusok, viselkedéskutatók és más képesítésű szakemberek. A végén pedig meglepődve állapították meg, hogy fél nap, sőt akár néhány óra után is „elvonási” tünetektől szenvedtek azok a tinédzserek, akiktől egy meghatározott időre (olykor csak a hétvégére) elvették az okostelefonjukat. Fél évtizede még más volt a helyzet: az akkori kísérletek szerint az önként jelentkezett és kiválasztott alanyok közül többen még egy hétig is kibírták okostelefon használata nélkül.

Bár az ilyen eszközök népszerűsége nagy, sokan úgy érzik, rengeteg gondot, sőt állandó stresszt, szorongást jelent az életükben az okosmobilok kínálta folyamatos internetelérés, az érkező e-mailek, a közösségi médiából és egyéb helyekről származó üzenetek, értesítések özöne, miként a hírek és információk örökös figyelése, szűrése, netán továbbítása. És akármennyire is furcsa, egyre több fiatalnak tehertétel (lehet) az okostelefon nyújtotta tengernyi szolgáltatás, lehetőség, kihívás. Sok felhasználó érzi úgy, hogy mindig és mindenhol elérhetőnek kell lennie az interneten, és ez nyomasztja őket. Elfogadhatatlannak tartják, hogy az okostelefonok határozzák meg az életüket. Ezért inkább menekülnek az ilyen eszközöktől, és inkább visszatérnek a régi idők megoldásait kínáló modellekhez, vagyis olyan telefont vásárolnak, amelyet elsősorban beszélgetésre és SMS-küldésre lehet használni. A hagyományos mobiltelefonok népszerűségét egyéb tényezők, akár a nosztalgia is  befolyásolja. A vásárlói kedvet igencsak felélénkítette a legendás Nokia 3310-es felújított változata, amely 2017-ben került először a boltokba.

Sandra Wachter professzor, az Oxfordi Egyetem mesterséges intelligenciával foglalkozó vezető kutatója szerint érthető, hogy többen is egyszerűbb mobilokat keresnek. A BBC brit hírtelevíziónak a minap azt is kifejtette, hogy a butatelefonok talán visszavezethetnek az egyszerűbb időkhöz. Szerinte ezeknek a használatával több idő maradhat arra, hogy egy feladatra koncentráljunk és céltudatosabban foglalkozzunk vele. És ez – mint megjegyezte – talán még meg is nyugtatná az embereket. Tanulmányokra hivatkozva elmondta: az okostelefonok biztosította „túl sok lehetőség boldogtalanságot és nyugtalanságot okozhat”.

A SEMrush szoftvercég nemrég közzétett jelentése számokkal is igazolni tudja az új trendet. Elemzéséből kiderült, hogy 2018 és 2021 között a hagyományos, nyomógombos telefonokra vonatkozó Google-keresések száma 89 százalékkal emelkedett. A Deloitte nemzetközi könyvelőiroda-hálózat felméréséből meg az derült ki, hogy tavaly az Egyesült Királyságban már minden tizedik mobiltelefon-tulajdonos hagyományos készüléket használt.

A klasszikus telefonok vásárlása iránti egyre nagyobb érdeklődést mutatja az is, hogy 2021-ben világszerte egymilliárd ilyen készüléket adtak el, szemben a 2019-ben értékesített négyszázmillió darabbal. (Okostelefonból 1,4 milliárd darabot értékesítettek tavaly a nemzetközi piacon.) Több amerikai szaküzlet tulajdonosa számolt be arról, hogy a butatelefonok vásárlóinak nagy része a 25 és 35 év közötti korosztályok tagjai közül kerül ki.

Nem tudni, hogy a klasszikus mobiltelefonok iránti növekvő kereslet múló divat-e, vagy valóban tartós marad. Kutatások bizonyítják azonban, hogy a buta készülékek alkalmasak lehetnek az okos testvéreik okozta hétköznapi stressz csökkentésére. Ha az utóbbiakat hanyagolják vagy mellőzik a tulajdonosaik.