2024. április 20., szombat

Iskolai olimpiai játékok diákoknak

A József Attila Általános Iskolában kedden Ognjen Cvjetićanin, a városi önkormányzat sport és ifjúsági tanácsának tagja megnyitotta a kis olimpiai játékok versenyét, amelyet a városi Iskolai Sportszövetség szervez.

Cvjetićanin a megnyitón elmondta, örömmel töltik el az ilyen és hasonló események, örül annak, hogy nagy számban vesznek részt az ilyen versenyeken a gyermekek. Szerinte a diákok elégedettsége és lelkesedése mutatja leginkább a városi Iskolai Sportszövetség munkájának eredményeit.

– Felismerjük az iskolai sport jelentőségét, ezért már évek óta folyamatosan támogatjuk ezt a területet annak érdekében, hogy minél több gyermeket ösztönözzünk a sportolásra, és ehhez megfelelő feltételeket teremtsünk. A régmúlt időkben az egyik legnagyobb érdemnek számított iskolánkért versenyezni és bemutatni a sport terén elért eredményeket. Azon dolgozunk, hogy azoknak az időknek a lelkületét ismét visszaállítsuk, és minél több, ehhez hasonló eseményre kerüljön sor. Tudjuk, milyen fontos a testedzés az egészséges élethez és az általános iskolás korú gyermekek fejlődéséhez – mondta Cvjetićanin.

A versenyen több mint 550 elsős, másodikos és harmadikos általános iskolás diák vesz részt a város területéről. Az első osztályosok a vegyes csapatokban versenyeznek az ún. szórakoztató terepen, a másodikosok az ügyességi pályán, a harmadikos diákok pedig fiú és lány csapatokra osztva a sokoldalú pályán mérik össze erejüket.

Aleksandra Marjanac, a városi Iskolai Sportszövetség főtitkára elmagyarázta, hogy minden kategória első helyezett csapata részt vehet majd a diákolimpián, míg a második és első helyezett csapatok a körzeti versenyen mérhetik össze ügyességüket, ami ugyanezen verseny második szintjét jelenti.