2024. április 16., kedd

Ünnepi drágaság

Sonka, kolbász, tojás és barka is kapható a Tejpiacon

Javában tart a nagyhét, ami annyit jelent, hogy hétvégén itt a húsvét. Így az elkövetkező napok az ünnepekre való készülődés jegyében telnek. Legfőképp finom húsételeket, sonkát, kolbászt, valamint a tojást kell beszerezni, hiszen húsvéttal véget ér a nagyböjti időszak. De vajon mennyire mélyen kell a zsebünkbe nyúlni ahhoz, hogy megtöltsük az ünnepi asztalt? Tegnap a Tejpiacon járva ennek próbáltunk utánajárni, és azt tapasztaltuk, hogy egyes portékák igencsak megdrágultak a korábbi időszakokhoz képest.

Jelenleg a tojás ára is igen csak magasan van, ugyanis darabja 13 és 18 dinár között alakul, míg egy évvel ezelőtt ugyanezen időszakban még csak 11 és 14 dinár között mozgott. Az ünnepekre igen nagyot ugrott a ponty ára is. Nem is olyan rég még 450 dinár volt az élő ponty kilója, míg szeletelve 800 dinárba került, most kilója 600, míg szeletelve 1150 dinár. Aki esetleg meg is kívánja süttetni a halat, annak kilónként újabb 300 dinárt kell fizetnie. A bontott csirke kilójáért 300–350 dinárt is elkérnek az árusok.

A barka ára nagyságtól függően 50 és 250 dinár között alakul (Fotó: Molnár Edvárd)

A barka ára nagyságtól függően 50 és 250 dinár között alakul (Fotó: Molnár Edvárd)

Ami a húsvéti étkeket illeti, a főtt sonka kilónkénti ára 650 dinár, a füstöltté 1300 dinár, a füstölt szalonnáé 900, füstölt kolbász ára pedig 600–670 dinár körül mozog. A húsvéti húsételek egyik elengedhetetlen tartozéka a torma, amelyet kisebb és nagyobb üvegekben árulnak, előbbi ára 200–250, míg utóbbié 350–500 dinár. A savanyúságok közül a kovászos uborka kilója 350, a savanyított káposztáé 180, míg a csalamádéé 200 dinár. Továbbá a dió kilója 1300–1500, a mogyoróé 1000, míg a máké 650–800.

Az étkek mellett a Tejpiacon húsvéti díszeteket is találhatunk. Széles választék mutatkozik barkából, amelynek ára nagyságtól függően 50 és 250 dinár között alakul. Emellett barkára való tojásdíszeket is találhatunk az asztalokon már 80–100 dinárért, de természetesen a nagyobbakért, díszesebbekért és aprólékosabban kidolgozottakért az árusok többet is elkérhetnek. Akik pedig maguk szeretnék elkészíteni a színes tojásokat, azok tojásfestéket is találhatnak a piacon tasakonként 10 dinárért.

A Tejpiac asztalain egyébként az is látszik, hogy nem csupán a húsvét közeledik, de immár végérvényesen beköszöntött a tavasz, hiszen nagy a választék zöldségből és gyümölcsből. Különösen sokat látni retekből, aminek csomója 50 dinár, az újhagymáé 30–50. A sárgarépa kilója 70, a krumplié 50–100, a paradicsomé 300 dinár. A gyümölcsök közül az alma kilója 30–60, narancsé 80–100, mandariné 140–180, a citromé 120 dinár. A piacon földieper is kapható, kis kosárkában 200 dinárért, vagy kilónkénti 400 dináros áron.