2024. április 20., szombat

Fiatal versmondók sikere

Szavalóversenyt tartottak Óbecsén

Költészetnapi szavalóversenyt tartottak hétfőn az óbecsei Petőfi Sándor Magyar Kultúrkörben a művelődési intézmény és az óbecsei Perem Magyar Színházi Egyesület szervezésében a község általános iskolásainak számára. A rendezvény, amelyet az idén 16. alkalommal tartottak meg, a diákok és a felkészítők körében egyaránt közkedvelt. A versmondók egy szavalattal nevezhettek be a versenyre, kizárólag magyar költő versével, amellyel másik szavalóversenyen nem lettek díjazva.

– A megmérettetésre, amelyet a budapesti Nemzeti Kulturális Alap, a Tartományi Oktatási, Jogalkotási, Közigazgatási és Nemzeti Kisebbségi – Nemzeti Közösségi Titkárság és a magyarországi Emberi Erőforrások Minisztériuma támogatott, rekordszámú, 129 szavaló jelentkezett be a községből, Óbecséről, Dreáról, Bácsföldváról, Péterrévéről és Pecesorról. Köszönjük a diákoknak a kitartásukat, a tanítóknak és a tanároknak a munkájukat, hogy időt és energiát szentelnek a tanulók felkészítésére. A nagy érdeklődés miatt két helyszínen és három időpontban tartottuk meg a versenyt – mondta Ricz Róbert, az óbecsei Petőfi Sándor Magyar Kultúrkör elnöke.

A versenyzőket kétszer háromtagú zsűri hallgatta meg és értékelte. Az első osztályos tanulóknál Pécsi Sára bizonyult a legjobbnak, az osztott második helyen Rózsa Petra és Koncz Csanád, míg az osztott harmadik helyen Varga Kinga és Grijaković Nikoletta végzett. Különdíjban részesült Cseszák Mátyás, Dudás Dorina, Farkas Alex és Rajsli Lúcia. A másodikosoknál az osztott első helyet Szerda Andor és Hódi Zsófia szerezte meg, második lett Bartusz Áron és Dér Zsóka, a képzeletbeli dobogó harmadik fokára pedig Kósa Viola állhatott. Különdíjat kapott Szabó Hanna, Lasztovics Máté és Dosztán Emili. A harmadikosoknál a zsűri két első helyet osztott ki, az egyiket Iván Hanna, a másikat pedig Szenti Ivona kapta. Ebben a kategóriában Horváth Dorka lett a második, Máté Martin a harmadik, Tripolszki Rita és Butás Lúcia pedig különdíjban részesültek. A negyedik osztályosoknál Tóth Fiorella lett a legjobb, második lett Szeles Patrik és Bulatovity Blanka, Vladić Nikoletta és Brusznyai Réka pedig különdíjban részesült. Az ötödikesek korcsoportjában Ferenczi Orsolya végzett az első helyen, a másodikon Bozsik Rebeka, míg a harmadikon Bátori Simon. A zsűri Kádas Dávidot különdíjjal jutalmazta. A hatodikosoknál az első helyen Tripolszki Blanka és Bozsír Dianna osztozott. Kisutcai Ivett lett a második, Farkas Larissza pedig a harmadik. Különdíjat kapott Lázár Enikő, Bárány Petra, Szalma Viola és Szabó Áron. A legidősebbek, a hetedik és nyolcadik osztályosok között Péter Petra bizonyult a legjobbnak, a második helyet Horváth Kinga szerezte meg, a harmadik helyen pedig Hódi Lúcia és Szirbik Zalán osztozott. Herbatényi Botond különdíjas lett.