2024. március 28., csütörtök

Két évtized a gazdakör élén

Tisztújító közgyűlést tartott a Bácsfeketehegyi Gazdakör – A technika fejlődött, de a környezetkárosítás nem szűnt meg – vallja Orosz Kálmán leköszönő elnök

A Bácsfeketehegyi Gazdakör megtartotta évi közgyűlését, amelyen tisztújítás is történt. Az éves beszámolót követően megválasztották az új elnökséget, majd kinevezték a szervezet új elnökét. A leköszönő elnök, Orosz Kálmán húsz éven keresztül vezette az egyesületet, és a helyére most egy fiatal szakember, Fekete Andor lépett.

Az elmúlt két évtizedben a gazdakör számos nehéz időszakon ment keresztül, de Orosz Kálmán irányításával a szervezet megmaradt és sikeresen tudott működni. Rendezvényeiket, tevékenységeiket rendszeresen megtartották, és nagyon jó együttműködést folytattak más hasonló szervezetekkel, valamint a település többi civil szervezetével és a helyi közösséggel. Orosz fontosnak tartotta, hogy összetartsa a gazdákat, és hogy a környezetvédelemre is odafigyeljenek.

– Tevékenységem során végtelen fontosnak tartottam, hogy közösséget teremtsünk, és erre próbáltam ösztönözni az embereket: hogy összetartva, egymás tanácsait figyelembe véve kisegítsük társainkat a mezőgazdaság terén. Nem egyformán értesültünk a mezőgazdaság újdonságairól, de ha valaki megtudott valamit, akkor elvártam, hogy megossza a barátaival, szomszédjaival. Mindig azon voltam, hogy szakembereket hívjak téli előadásainkra, ami által mindig kaptunk egy meghatározott pluszt. Az elmúlt húsz év alatt aránylag nagy léptekkel haladtunk a mezőgazdaság előbbre vitelében. Sajnos, azt is el kell mondanom, hogy amennyire fejlődött a technika és a termesztési technológiák, annyira romboltuk a környezetünket a rengeteg műtrágya és vegyszer használatával. A nemesvad-állományban is kárt okoztunk, erdősíteni viszont nem tudunk, mert nincsenek harmadosztályú földterületeink. Most azt találtuk ki, hogy takarmánycirokot vetünk egy-egy út mentén, amit meghagyunk télire. Ez szélfogó lesz, és egyben takarmány a nemes vadnak. Ezzel valamilyen szinten áthidaljuk azoknak fáknak a hiányát, amit nincs hová ültetünk – mondta Orosz, majd arról is szólt, hogy az önkormányzat szakemberével közösen arra törekednek, hogy egy bizonyos mennyiségű fát elültessenek. A gazdakör rendelkezik faültető géppel, így ezt a munkát gyorsan és hatékonyan meg tudja oldani a szervezet. Tizenöt évvel ezelőtt a gazdakör önerőből elültetett egy kilométer hosszú fasort, ami a mai napig áll, és komoly humuszmegtartó hatása van – fogalmazott a leköszönő elnök.

Orosz köszönő oklevelet és szerény ajándékot kapott a gazdakör tagjaitól az elmúlt húsz év önzetlen munkájáért.

A Bácsfeketehegyi Gazdakör élére az egyesület tagsága Fekete Andor mezőgazdasági szakembert és szőlősgazdát választotta. Az új elnök legfontosabb feladatának azt tekinti, hogy folytassa és előbbre vigye azt munkát, amit Orosz megkezdett.

– Engem ért a megtiszteltetés, remélem, fel tudok nőni a feladathoz, illetve meg tudom ugrani azt a lécet, amit Kálmán bácsi az elmúlt húsz év munkájával felrakott. Nagyon sok mindent köszönhetünk neki, és az általa megkezdett munkát szeretném folytatni. Természetesen szeretném túlszárnyalni is, de ezt nehéz lesz. A jövőben is számítani fogunk Kálmán bácsira, amennyire az egészsége és az ideje engedi – mondta Fekete.