2024. április 25., csütörtök

A legrosszabb pillanatban távozott

Fehér Ferencre emlékeztek Újvidéken

A költészet napja alkalmából hétfő délelőtt a róla elnevezett, belvárosi téren Fehér Ferenc költőre emlékezett az újvidéki magyarság. A magyar költészet napján immáron egy évtizede tisztelgünk itt, a költő mellszobra előtt, amelynek felállítását a Vajdasági Magyar Szövetség Újvidéki Városi Szervezete valósította meg.

Vicsek Annamária, a VMSZ Újvidéki Városi Szervezetének elnöke Dudás Károlyt idézve emlékeztetett arra, hogy a költő a lehető legrosszabb pillanatban hagyott itt bennünket. Olyan korban, amikor aggódva figyeljük az iskoláinkba iratkozó elsősök számát, és amikor tudjuk, hogy mennyire nehéz megállítani az elvándorlást.

A VMSZ Újvidéki Városi Szervezetének nevében Vicsek Annamária, Kiss Gyula és Madarász Áron helyezte el az emlékezés virágait (Fotó: Ótos András felvétele)

A VMSZ Újvidéki Városi Szervezetének nevében Vicsek Annamária, Kiss Gyula és Madarász Áron helyezte el az emlékezés virágait (Fotó: Ótos András felvétele)

– Fehér Ferenc költészete jelentős kulturális örökséget jelent az utókor számára. Ennél kétség kívül sokkal fontosabb a vajdasági magyarság számára a szülőföld vonzása, amely áthatja Fehér Ferenc költészetét. Mintha megfogadta volna Illyés Gyula tanítását: Akkor érzi magát otthon világban, ha otthon lehet, azon a földön, ahol született. Otthonát érzi a tájban, a nyelvi örökségben, a kulturális hagyományokban is, lírájában helyet kap a paraszti származás, az elszakadás, a szülőfalu lebilincseltsége, a visszavágyódás nosztalgiája, egyik vezérmotívumaként pedig családképzete is gyakran megjelenik érzelmes, családi-szerelmi ihletésű költészetében – mondta Vicsek Annamária, majd Dudás Károlyt idézte, aki a következőket írta Fehér Ferencre emlékezve:

„A nagy író halála mindig pótolhatatlan veszteséget jelent egy közösség számára. Fehér Ferenc azonban a legrosszabb pillanatban hagyott itt bennünket. Vészes fogyatkozásunk, elerőtlenedésünk idején. Amikor mind több, egykoron általa is meglátogatott, magyar nyelvű iskolára kerül rá a lakat. Versei, prózai írásai, jelenléte, okos, szép tervei elodázták volna talán az elkerülhetetlent. Évek óta szorgalmazta már lapjaink gyermekrovatának kibővítését, a gyermekirodalom hathatósabb támogatását, hiszen tudta: A most eszmélő nemzedéken, a gyerekeink múlik, hogy van-e esély a megmaradásra. Ennek érdekében járta fáradhatatlanul az óvodákat, az iskolákat, a legeldugottabb kis falvakat is. Alig van településünk, ahol író-olvasó találkozón meg ne fordult volna. Jelenléte megtiszteltetés volt mindenütt, bizakodással töltötte el a kis közösséget".

– Ma, amikor aggódva figyeljük az iskoláinkba iratkozó elsősök számát, amikor tudjuk, hogy nehéz megállítani az elvándorlást, amikor minden erőnkkel azon vagyunk, hogy visszafordítsuk a visszafordíthatatlant, vegyünk példát arról, ahogyan Fehér Ferenc dolgozott költészetével és munkásságával, személyes jelenlétével a magyar oktatás fennmaradásán! A volt Jugoszlávia területén egyetlen magyar iskola sem volt, ahol legalább egyszer ne járt volna. Verseivel, az olvasás, az irodalom megszerettetésével dolgozott szakadatlanul iskoláink megmaradásán. Őrizzük meg, ápoljuk anyanyelvünket úgy, ahogyan Fehér Ferenc tanította azt nekünk! Erősítsük, fejlesszük iskoláinkat úgy, ahogy a költő is erősítette országszerte magyar tannyelvű intézményeinket! Ismertessük meg a magyar költészet, különösképpen a vajdasági magyar költészet nagy alakjainak munkásságát, így Fehér Ferencét is a jövendő nemzedékekkel. Ez legyen számunkra Fehér Ferenc hagyatéka a magyar költészet napján – szólított fel emlékbeszédében Vicsek Annamária.

A rendezvényen az Európa Kollégium kollégistái, Simon Angéla, Vadnai Erika és Török Gabriella szavaltak neves, magyar költők verseiből. A fiatalokat Rekecki Angéla nevelőtanár és Krizsán Szilvia művészeti vezető készítette fel.

(Fotó: Ótos András felvétele)

(Fotó: Ótos András felvétele)

A magyar költészet napját április 11-én, József Attila születésnapján ünnepeljük a Kárpát-medencében. Fehér Ferenc Nagyfényen született, jobbágyok unokájaként. A népi tehetségek rögös útját járta, polgári iskolát végzett, Verbászon járt gimnáziumban, nyaranként a családjával a mezőgazdaságban dolgozott. 1947-ben jelent meg első novellája a Híd folyóiratban. Első verses könyvét 1953-ban jelentették meg.