2022. június 28., kedd

Ismerjük és védjük meg a madarakat!

Kezdetét vette a Riparia több aktivitást magában foglaló projektje

Tegnap, vagyis a szerbiai természetvédelem napján tartotta meg a Riparia Természetbarátok Egyesülete az Ismerd meg és védd meg – madárvilág és védett területek elnevezésű projektjének nyitórendezvényét, amelynek keretén belül több előadást is meghallgathattak az érdeklődők. Az előadások többek között általános természetvédelmi kérdésekről, a civil szférának a környezetvédelemben játszott szerepéről, vagy éppen a gyakorlati madárvédelemről szóltak.

A projektről Vinkó Tamás koordinátor nyilatkozott a médiának.

A Palicsi-tó az épített örökség mellett természetvédelmi szempontból is jelentős (Fotó: Benedek Miklós)

– Az Ismerd meg és védd meg projekt egyik célja, hogy az embereket olyan információkhoz juttassuk, amelyek fontosak és egyértelművé teszik a dolgokat, hiszen többször szóba kerül, hogy kinek mi lenne a feladata, lehetősége, és a hétköznapi emberek igen gyakran nem tudják ezekre a választ. Szabadka környékén öt védett területünk van, illetve az önkormányzat területének 16 százaléka valamilyen szintű védelem alatt áll, és a polgárok egy része nem tudja, hogy ezek hol helyezkednek el, és milyen szabályok vonatkoznak az ott tartózkodókra. Ebbe is szeretnénk betekintést nyújtani, és a kezelővel közösen túrákat fogunk szervezni, hogy az érdeklődők első kézből tapasztalják meg a környezetvédelmi munka jelentőségét és nehézségeit. A mai programunk is oktatási célokat szolgál, és például a szerbiai természetvédelem intézményi rendszerét is bemutatjuk. Ősszel egy ornitológiai akciónk lesz, Palicson oktatótáblákat, illetve madárodúkat és etetőket fogunk kihelyezni – mondta a szakember, akitől azt is megtudtuk, hogy a projektet Szabadka Város környezetvédelmi alapja 90 ezer dinárral támogatja.

Vinkó Tamás előadásában a civil szervezetek, egyesületek szerepéről ejtett szót.

– Az egyesületek, civil szervezetek környezetvédelmi tevékenysége igen sokrétű lehet, többek között információkat közölhetnek, felhívhatják a figyelmet bizonyos problémákra, több korosztályt is meg tudnak szólítani, túrákat szervezhetnek és vezethetnek. Emellett egyre fontosabb a védett területek kezelőjével való együttműködés, aminek segítségével konkrét programokba kapcsolódhatnak be – fogalmazott Vinkó Tamás.

A Riparia tagja, Szekeres Ottó az ornitológia és a környezetvédelem kapcsolatáról tartott előadást.

– A természetvédelem egy fontos eszköze az ornitológia, illetve az ornitológiai kutatások, amelyek számos információval szolgálnak például bizonyos madárfajok életmódjával kapcsolatban, amivel hatékonyabbá tudjuk tenni a természetvédelmet. Szerbiában eddig körülbelül 350 madárfajt figyeltek meg, és mi itt a Palicsi- és a Ludasi-tó környékén 260 faj egyedeit jegyeztük fel. Ez egy nagyfokú biodiverzitást jelent, és elmondhatjuk, hogy Szebia gazdag madárvilággal rendelkezik. A madárfajok része védett, illetve fokozottan védett. Utóbbiak esetében bármiféle rosszindulatú cselekedet bűncselekménynek számít, vagyis tilos a madarat befogni, az élőhelyét, a fészkeit tönkretenni, illetve például a tojásait és az elhullott madár bármelyik részét tilos birtokolni. A védett fajok esetében a velük való bánásmód is lehet törvénnyel szabályozva, és ezek esetenként akár vadászhatók is – mondta Szekeres Ottó.