2024. április 20., szombat

Nyolcszor drágább a behozatali áram, mint tavaly

Az év első két hónapjában nyolcszor drágább árat fizetett Szerbia a behozatali áramért, mint a tavalyi évben, nyilatkozta a Danas napilapnak Ivan Nikolić, a Makrogazdasági elemzések és trendek (Makroekonomske analize i trendovi) című folyóirat szerkesztője.

– Januárban és februárban 86 millió eurót fordított az ország áramimportra, amíg tavaly ugyanebben az időszakban 10 milliót. Ez nem jelenti azt, hogy jelentősen megnőtt a fogyasztás, hanem azt, hogy a téli időszakban a villamos energia drágább. Ugyanebben a két hónapban nőtt a gáz- és a kőolajbehozatalra fordított kiadás is, 575 millió euróval többet kellett fizetni az importért, mint egy évvel korábban a jelentős drágulások miatt – szögezte le a szerkesztő. 

– Az idei év első két hónapjában az import értéke több mint kétszeresével túlszárnyalta az export értékét, és ennek fő okai a kőolaj- és gázimport, a koksz, a kőolajtermékek, a vegyszerek és a villamos energia behozatalában keresendőek – áll a folyóirat közleményében.

A szokásosnál lényegesen nagyobb szerbiai áramimport fő oka a villamosenergia-rendszer tavalyi év végi válsága. Mint ismeretes, kevésnek bizonyult a Nikola Tesla hőerőmű szükségleteire előkészített minőségi szén, fűtőolaj mennyisége, ami kisebb hazai áramtermelést eredményezett.