2022. július 2., szombat

Beszélgessenek a versek

A magyar költészet napján, április 11-én (talán most már, 2022-ben mondhatjuk) hagyományosan versek árasztják el talán mindannyiunk Facebook-falát. Ezen a napon, keljünk bármennyire is korán, biztosak lehetünk abban, hogy valaki már posztolt egy kortárs vagy éppen klasszikus költeményt, így a reggeli kávé mellé minimum egy verset is elszürcsölhetünk, és tehetjük mindezt addig, amíg rá nem ununk, vagy amíg el nem telünk, jól nem lakunk, túl nem csordul mindenünk a versektől. Majd jön a másnap, és majd alig találkozunk versekkel, mert ilyen a világunk, mindent egy napig ünneplünk, és utána továbblépünk, jön egy újabb világnap, születésnap vagy évforduló, és jönnek a problémák, és jönnek a mindenféle hírek, hirdetések, és nem érünk rá még verset olvasni se.

(Pixabay.com)

Napjaink felgyorsult világában a vers egy ideális módja lehetne annak, hogy kizökkenjünk a mindennapokból. Egy verset néhány perc alatt elolvashatunk, nem kell órákon keresztül minden mást kizárnunk, nem igényel hosszas koncentrációt, nem kell újra és újra visszalapoznunk, hogy ki is az adott szereplő, vagy mit is mondott néhány oldallal korábban – nem, amikor verset olvasunk, azonnal megkapjuk a napi dózist. Igen ám, de miből is kapjuk meg azt a bizonyos adagot? Érzésekből, érzelmekből, élményekből, képekből, hangokból, szagokból, gondolatokból, szavakból, saját magunkból, másokból, a környezetünkből, világunkból, az emberiségből, a háborúból, a békéből, a csendből. Egy adag önismeret – a legtöbb vers definíciója akár ez is lehetne. Minden vers rólunk szól, minden vers arra a kérdésre próbál választ adni, hogy milyenek is vagyunk mi emberek, függetlenül attól, hogy hol és milyen körülmények között élünk. A vers a közös dolgaink kereséséről szól, azon dolgok kereséséről, amelyek mindannyiunkat mozgatnak, függetlenül attól, hogy hol és milyen körülmények között élünk. Igen gyakran a vers terápiás jellegéről is szólnak. Egy vers pszichés panaszaink gyógyításában is sokat segédkezhet – a vers az első lépés, a kimondás, a probléma néven nevezése, a megjelenítés, ami elvezethet a felépüléshez. A versen keresztül felépülhet az egyén, a család, a közösség, a társadalom, az emberiség, a világ. Közös traumáink meghaladása a vers által lehetséges, egy háborún, egy világjárványon a művészet segítsége nélkül nem tudunk túllépni. Túlélhetjük, de nem fogunk túllépni rajta. Persze ehhez időre van szükség. Az utóbbi időben bőven jutott traumatizáló eseményekből, járvány, háború, gyűlölet, provokáció, hazugság, egy kettéosztott világ, embertársaink magunktól való eltaszítása szennyezi a napjainkat és a változás legcsekélyebb esélye sem látszik – ilyenkor kell a művészet, ilyenkor kell a vers, ami majd kizökkent bennünket a letargiánkból, menekülési lehetőséget ad, és ezáltal megindít bennünket a gyógyulás útján.

Olvassuk el az egymás által megosztott verseket, ismerjük meg egymást a verseken keresztül, és hagyjuk, hogy a mindannyiunk által megosztott versek párbeszédet kezdjenek egymással! Ők könnyebben szót fognak érteni egymással, és utána majd mi is bekapcsolódunk a beszélgetésbe, hogy emberként újra megtanuljunk egymásra figyelni, hogy elkezdjük a sebeket bekötözni.