2024. április 16., kedd

Zentán sincs elegendő képzett munkaerő

Állásbörze volt a sportcsarnokban

A nagykikindai Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat zentai kirendeltsége két év kényszerszünet után ismét állásbörzét tartott Zentán a sportcsarnokban, ahol harminckét munkáltató által kínált mintegy ötszáz betöltetlen munkahely közül választhattak a községben élő munkanélküliek.

Jelena Mitrović, a Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat nagykikindai hivatalának igazgatója napilapunknak nyilatkozva arról beszélt, hogy hosszú évek óta teszik lehetővé, hogy a munkáltatók közvetlen kapcsolatba kerüljenek a munkát keresőkkel, így kétéves kihagyás után először Zenta község területén rendezték meg állásbörzéjüket.

A rendezvényen túlnyomórészt zentai vállalatok képviselői voltak jelen, valamint magyarkanizsai, adai, moholi, topolyai és szabadkai vállalatok munkakínálataira is jelentkezhettek az érintettek. Jelena Mitrović szerint fizikai, betanított munkásokat, adminisztratív dolgozókat és mérnököket egyaránt kerestek, a hiányszakmák közül pedig varrónői, kereskedői, adminisztrációs, vendéglátói állásokat kínáltak. A különféle fémes szakmák (hegesztő, lakatos, esztergályos, marós, CNC-gépkezelő stb.), illetve a gépészmérnökök, villamosmérnökök iránt is nagy volt a kereslet. Elmondta, hogy Zenta község területén 1031 munkanélkülit tartanak nyilván, akiknek több mint 50 százaléka szakképzetlen, de a Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat különböző képzésein keresztül igyekeznek megoldani ezt a problémát. Rámutatott, hogy mivel Zenta község területén sincs elegendő képzett munkaerő, a kivándorlás mellett ez is komoly gondot jelent a vállalkozók számára.

– Gyarapodott a munkaadók száma, így a konkurencia is erősebb. Oda jutottunk, hogy ha az alkalmazott elégedetlen a munkahelyi körülményekkel vagy a havi jövedelmével, akkor lehetősége van jobb munkafeltételeket biztosító munkahelyre váltani – jegyezte meg az igazgató. Kérdésünkre beszélt a szerb államnak a munkaadók, illetve a munkavállalók számára nyújtott támogatásairól is, és ennek kapcsán elmondta, hogy a szolgálatuk a köztársasági költségvetésből elkülönített anyagi forrásból január 31-i keltezéssel tizenhárom nyilvános pályázatot írt ki. Ezek között vannak olyan kiírások, amelyek során a munkaadók a foglalkoztatási szolgálat nyilvántartásában szereplőket alkalmazhatják. E pályázatok közül egy kiírásban a munkanélkülieket saját vállalkozásaik elindítására buzdították. Ez a pályázat március 31-én zárult, és az igazgatónő szerint óriási volt iránta az érdeklődés.

Az állásbörzét a Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat nagykikindai kirendeltségének igazgatójával egyetemben Sztantity Szebasztián, Zenta község tanácsának gazdasági ügyekkel megbízott tagja nyitotta meg, aki elmondta, hogy a zentai önkormányzat az idén és a jövőre is anyagilag támogat egy községi foglalkoztatási akciótervet, amely révén az idén újból elindítják a közmunkaprogramot. Ez azért fontos, mert a község területén élő munkanélküliek jelentős része szakképzetlen, ezért ezen a programon keresztül tizenhat–húsz embernek tudnak majd munkát adni. Azt mondta, a községben lévő közvállatok, helyi közösségek és a zentai inkubátor vállalat is igyekszik foglalkoztatni olyan csökkentett munkaképességű, illetve alacsony végzettségű személyeket, akik nem tudják feltalálni magukat a munkaerőpiacon. Hozzátette, hogy a községi foglalkoztatási akcióterv következő, jövő évben induló fázisában az egészségügyi intézményekben kötelező gyakorlatukat töltő munkavállalók támogatására helyezik a hangsúlyt. Elhangzott, hogy a szakmai átképzések is a terveik között szerepelnek, ezért már felvették a kapcsolatot a munkaerő átképzését végző Újvidéki Edukatív Központtal, és már tárgyalnak velünk. Ebben az ügyben az a leglényegesebb kérdés, hogyan tudják megoldani, hogy ezek az átképzések magyar nyelven történjenek, ugyanis sok magyar ajkú munkavállalónak hiányos a szerbtudása. @sz=Hhzs.