2024. április 19., péntek

Virágpiac, húsvéti vásár Topolyán

Jövő hétfőn és kedden benépesül a Felvonulási tér, majd csütörtöktől a könyvtár mögötti terület

A községi idegenforgalmi iroda szervezésében a jövő hét első és második napján Virágpiac elnevezéssel tavaszi-húsvéti vásár helyszíne lesz Topolya Felvonulási tere. A házigazda szervezet megbízott igazgatónője, Marina Popović elárulta, hogy a kiállításra legalább hatvan árus jelezte részvételi szándékát az ország számos pontjáról.

– Ezzel a nagyszabású rendezvénnyel hagyományt szeretnénk teremteni Topolyán, és elsősorban a virágok, a növények kapnak majd főszerepet. Az árusaink a községünkön kívül Palánkától Verbászig, Újvidéktől Szabadkán át Kúláig érkeznek majd, sőt Kraljevóról is várunk vendégeket. Tehát virágpalántákat, cserjéket, facsemetéket és kerti dekorációt, cserépedényeket lehet majd vásárolni, de ugyanazzal a lendülettel igyekszünk majd népszerűsíteni a kis- és középvállalkozásokat és a családi jellegű cégeket. Így kézműves szappanok, kozmetikai termékek, fából készült dekorációk is megvásárolhatóak lesznek. Továbbá házias jellegű étkeket, hagyományos módon elkészített hústermékeket, kalácsokat, sajtokat, befőtteket, alkoholos italokat is kínálnak majd az árusok. Mindezt élő zenei kísérettel szeretnénk hangulatosabbá tenni, a gyerekeket pedig külön foglalkozásokra invitáljuk, így például pónilovaglásra. A rendezvény 9 és 18 óra között lesz nyitva – hallhattuk, mint ahogy azt is, hogy a Virágpiac megszervezésének az ötlete a Palánkai Nők Egyesületének az inspirációjára és közös szervezésében érkezett Topolyára, és reményeik szerint őszre is tudnak majd hasonló, szezonális vásárt lebonyolítani. Marina Popović a hagyományos topolyai szabadtéri vásárról is szólt, amit a könyvtár mögötti területen bonyolítanak le.

– A Virágpiac után pihenünk egy napot, majd április 14-étől 23-áig ismét húsvéti kiállítással egybekötött vásárra invitáljuk a polgárokat. Ezúttal a Juhász Erzsébet Könyvtár mögötti teret lakják be a hagyományos szabadtéri húsvéti vásár árusai, akik kilenc házikóból kínálják majd a termékeiket. A kiállítók elsősorban a községünk kézművesei közül kerülnek ki, így például jelen lesz Topolya Község Művelődési Háza és több más olyan szervezet és egyén, aki valamilyen kézimunkával, kézműves-tevékenységgel foglalkozik – mondta végül Marina Popović.