2024. április 20., szombat

A duális oktatásról

Szabadka a duális oktatás élmezőnyében

Szerbiában 2016 óta egyre többet hallunk a duális oktatási modellről, és egyre több iskola és cég kapcsolódik be a duális oktatási rendszerbe, ezáltal a diákok egyre több szak esetében kaphatnak megfelelő gyakorlati képzést. Szabadka a kezdetek óta az élen jár a duális oktatásban, és tegnap az Oktatási, Tudományügyi és Technológiai Fejlesztések Minisztériuma szervezésében egy konferencián mutatkozhattak be a programba bekapcsolódott iskolák és vállalatok, ugyanakkor az eddigi tapasztalataikat is ismertették.

A tanácskozás előtt dr. Gabrijela Grujić egyetemi tanár, az oktatási miniszter duális képzési ügyekkel megbízott tanácsosa nyilatkozott a médiának.

A tanácskozás megnyitóján felszólalt Stevan Bakić, Szabadka polgármestere is (Fotó: Molnár Edvárd)

A tanácskozás megnyitóján felszólalt Stevan Bakić, Szabadka polgármestere is (Fotó: Molnár Edvárd)

– Négy szabadkai középiskola, a Közgazdasági Középiskola, a Vegyészeti–Technológiai Iskola, a Politechnikai Iskola és az Ivan Sarić Középiskola képviselői vannak jelen a mai konferencián. Ezek az iskolák azok, amelyek már 2016 előtt is odafigyeltek arra, hogy a diákjaik megfelelő gyakorlati tudást szerezzenek. A mai nap alkalmam volt ellátogatni a szabadkai Continental cégbe, valamint az Európa pékségbe, ahol találkozhattam a szakmai gyakorlaton lévő diákokkal, akik pozitív hangnemben nyilatkoztak a lehetőségről, és kiemelték azt, hogy nagy könnyítést jelent a számukra, hogy a középiskolai tanulmányaik befejezése után akár azonnal munkába is állhatnak – fogalmazott Gabrijela Grujić, aki azt is elmondta, hogy a középiskolák mellett a felsőoktatásban is egyre nagyobb teret kap a duális oktatás.

A rendezvényen jelen voltak a Regionális Gazdasági Kamara képviselői is. Damir Vojnić Tunić a duális oktatásban részt vevő vállalkozások szemszögéből szólt a duális oktatásról.

– Az országos gazdasági kamara támogatja a duális oktatást, és egyre több vállalat, cég vesz részt a programban. Hogy a munkaadók bekapcsolódhassanak a duális oktatási rendszerbe, akkreditációra van szükségük, és különböző feltételeknek kell megfelelniük, a gyerekekkel csak licenccel rendelkező szakemberek foglalkozhatnak. Ezen licencek megszerzésében a Regionális Gazdasági Kamarák játsszák a főszerepet. Szabadkán több mint kilencven cég fejezte ki szándékát a duális oktatási rendszerbe való bekapcsolódással kapcsolatban, és hetvennél is több cég szerezte már meg a szükséges engedélyeket – mondta Damir Vojnić Tunić.