2024. március 29., péntek
SZABADKAI HISTÓRIÁK

Bizottság Szabadka határában

Tegnap volt száz éve annak, hogy Szabadkára érkezett a határmegállapító bizottság, amelynek az volt a feladata, hogy a terepen precízen megállapítsa a Trianoni békeszerződésben meghatározott államhatárt. A szabadkai határ egyik legvitatottabb kérdése Kelebia hovatartozása volt. Az államhatár eredetileg a szabadkai Városházától mindössze 3 kilométerre húzódott volna, a Zorka műtrágyagyár mögött a kelebiai és mélykúti út kereszteződésénél. Az akkori szerb vezetés azonban ebbe nem nyugodott bele és 1921. augusztus 21-én Paja Dobanovački, Szabadka főispánja és Milosav Damjanović tábornok, a határ menti csapatok parancsnoka egy katonai vállalkozást indított, aminek keretében két lovasszázad bevonult Alsó-Kelebiára és megakadályozta, hogy azt a magyar csapatok a békeszerződés rendelkezései szerint birtokba vegyék. A bizottságnak többek között e kérdést is tisztáznia kellett.

A határmegállapító bizottság – amelynek elnöke egy brit tiszt volt, tagjai pedig egy francia, egy olasz és egy japán tiszt voltak – 1922. április 7-én vasárnap 10 órakor Magyarországról vasúton érkezett meg Szabadkára. A vasútállomáson Paja Dobanovački főispán, Andrija Pletikosić, Szabadka akkori polgármestere, valamint a város polgári és katonai elöljárói fogadták, majd kivonultak a határra. A bizottság munkájáról a Szegedi Napló április 9-ei száma a következőket írta:                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                      

„A szövetségesközi határmegállapitó bizottság, miután a baranyai határ mentén befejezte munkáját, most a Szabadka – Szeged közötti határvonalat rendezi. Most Szabadkára érkezett a határmegállapitó bizottság jugoszláv tagjának, Csónak Antics ezredesnek megbízottja, aki adatokat gyűjt abból a célból, hogy a Budapest felé eső kelebiai határ mentén húzódó többi területet is a szerb–horvát–szlovén királysághoz csatolják. Hir szerint a tárgyalások már olyan stádiumba jutottak, hogy a döntés néhány napon belül meg fog történni. Jugoszláv hivatalos körök véleménye szerint a kérdés Jugoszlávia javára fog eldőlni. A bizottság tagjai állítólag olyan megoldáson fáradoznak, amely úgy Magyarország, mint Jugoszlávia érdekeit szem előtt tartja. A határmegállapitó bizottság a napokban a sokat szenvedett kelebiai területet is bejárja, hogy ott a lakosság hangulatáról és kívánságairól személyesen meggyőződjék.”

A Délvidék és Magyarország között megállapított teljes határszakaszról a 8 Órai Újság május 11-ei száma közölt írást. Ebben Szabadkára vonatkozólag a következőket írták:

„Ugyancsak befejezte munkáját a határkiigazitó bizottság Szabadka környéken is. A határkiigazitás itt a szerbek javára dőlt el, Szabadka véglegesen a szerbeké marad, Csikériánál megmarad a jelenlegi határ, azon tul pedig úgy módosul, hogy a Piukovics-család birtoka, amely mintegy 300 holdnyi, visszaesik Jugoszláv területre. A szabadkai határnak a szerbek javára itélt kiigazítása a Szabadkán tartózkodó Piukovics-család közbenjárására történt.”

Ez azt jelentette, hogy Alsó-Kelebia is a délszláv állam keretei között maradt. A Vásárhelyi Újság május 11-ei számából azonban kiderül, hogy a szerbek nem voltak maradéktalanul megelégedve a döntéssel. Szabadka egész területét szerették volna megszerezni.

„A határmegállapító bizottság végleges döntése alapján Szabadka határából csak 600 holdat ítélt vissza a szerbeknek, amibe ők nem tudnak belenyugodni. Erre a szerbek tárgyalásokat kezdtek a magyar kiküldöttekkel és felajánlották cserébe Horgost Szabadka város Magyarországnak ítélt földjeiért. Vissza akarnák szerezni ezenkívül a szerbek Katymár és Hercegszántó községeket is, amikért Madaras község nyolc és félezer holdnyi területét ajánlották fel cserébe.”

A magyar küldöttség azonban nem fogadta el a cserét, így a megállapított határok nem módosultak.