2024. március 28., csütörtök

Megalakult a Nemzetek Közötti Viszonyügyi Tanács

Több közvállalat költségvetése is megnőtt

A szabadkai városi képviselő-testület tegnap tartotta meg sorrendben 21. rendes ülését, amelyen 24 napirendi ponttal kapcsolatban mondták el véleményüket, illetve szavaztak a képviselők. Az ülés napirendjén szerepelt öt városi közvállalat éves működési tervének módosítása, a város egy részére vonatkozó részletes szabályozási terv elkészítése, ugyanakkor megalakult a tíz tagból álló Nemzetek Közötti Viszonyügyi Tanács is.

Az ülésen rendeletet hoztak a szabadkai Makszim Gorkij utca, a Belgrádi út, a Blaško Rajić utca és a Zentai út által határolt területrész délnyugati része részletes szabályozási tervének módosításáról. A terület több mint 52 hektár, és jelenleg itt kap helyet a nagybani piac, valamint a tűzoltóság épülete is. A szabályozási terv előirányozza a nagybani piac kihelyezését a Sziváci útra, míg a tűzoltóság a Radić fivérek utca végén kap új otthont, ahol a jelenleginél kedvezőbb körülmények között működhet. A szabályozási tervvel Szabadka hangulatát is igyekeznek megőrizni, éppen ezért a jövőben szigorú szabályok vonatkoznak a kérdéses területre tervezett épületekre, és lakótömbök helyett legfeljebb egyemeletes családi házak építésére lesz lehetőség. Az illetékeseknek tíz hónap alatt kell elkészíteniük a terület részletes szabályozási tervét, amelyben az ígéretek szerint odafigyelnek majd a megfelelő számú parkolóhely, valamint a zöldfelületek és játszóterek biztosítására is.

A képviselő-testület ülésén 56 képviselő vett részt (Fotó: Molnár Edvárd)

A képviselő-testület ülésén 56 képviselő vett részt (Fotó: Molnár Edvárd)

A városi képviselő-testület ülésén a legtöbb hozzászólást öt közvállalat, a Temetkezési Kommunális Közvállalat, a Stadion Kommunális Közvállalat, a Subotica-trans Közúti Utasszállító Közvállalat, a Szabadkai Gázművek Kommunális Közvállalat, valamint a Szabadkai Útfenntartó, Várostervezési és Lakásüzemeltetési Közvállalat idei évre vonatkozó működési tervének első módosításáról szóló határozat váltotta ki. A módosításra azért került sor, mert a közvállalatok bevételei megemelkedtek, és ennek köszönhetően különböző beruházásokra, eszközbeszerzésekre nyílt lehetőségük.

Veljko Vojnić, az Aleksandar Vučić – Gyermekeinkért Képviselőcsoport elnöke a Szabadkai Útfenntartó, Várostervezési és Lakásüzemeltetési Közvállalat terveiről ejtett szót.

– A Szabadkai Útfenntartó, Várostervezési és Lakásüzemeltetési Közvállalat költségvetése 141 millió dinárral növekedett, és ezen összeg legnagyobb részét a városközponttól távol eső helyi közösségek és a kültelepülések infrastruktúrájának fejlesztésére fordítjuk. Tizenkilenc utca leaszfaltozását irányoztuk elő, és elkezdjük a Korzó rekonstrukciójára vonatkozó tervdokumentáció elkészítését is – mondta Veljko Vojnić.

A közvállalatok működésével kapcsolatban az ellenzék részéről a dicsérő szavak mellett kritikus megjegyzések is elhangzottak. Dr. Jelica Santrač, a Szabadka Polgári Mozgalma frakciójának tagja is kritikus hangon nyilatkozott munkájukról.

– A városi költségvetésből, valamint a tartományi és köztársasági szintektől érkező támogatásoknak köszönhetően hatalmas pénzeszközök vándorolnak a közvállalatainkhoz, és valójában senki sem tudja, hogy ezek az összegek hova tűnnek el, hisz közvállalataink láthatóan nem tudnak ideális feltételeket teremteni a polgárok mindennapjaihoz. A mai ülésen több közvállalat igazgatójának a kinevezését is jóváhagyta a képviselő-testület, és őszintén szólva ezzel kapcsolatban sem vagyok optimista – fogalmazott a képviselő.

A Nemzetek Közötti Viszonyügyi Tanács megalakulásának jogi feltételeit a február elején megtartott ülésén hagyta jóvá a városi képviselő-testület, tegnap pedig határozat született a testület tagjainak kinevezéséről. A tanács tíz tagból áll, és a kisebbségek képviselőit az adott közösség nemzeti tanácsa delegálja a testületbe. Nágel János, a Vajdasági Magyar Szövetség frakcióvezetője elmondása szerint a városnak kötelezően fel kellett állítania a Nemzetek Közötti Viszonyügyi Tanácsot.

– A tanács megalapítása törvényes kötelezettségünk, másrészt Szabadka egy többnemzetiségű önkormányzat, ahol érzékeny kérdések is felmerülhetnek, amit csak közösen, konszenzussal tudja megválaszolni egy olyan bizottság, amelyben minden itt élő nemzet képviselői jelen vannak. Sajnos a tanács 15 éven keresztül nem működött, ez egy nagy mulasztás, amit dr. Pásztor Bálint, a városi képviselő-testület elnöke kezdeményezésére sikerült pótolnunk – mondta Nágel János. A tanácsnak, mint ahogy azt már említettük, tíz tagja van, két főt delegál a szerb nemzet, míg nyolcat a kisebbségek, négyet a magyar, valamint egyet-egyet a horvát, bunyevác, montenegrói és a roma közösség. Az ülésen kisebb vita alakult ki a képviselő-testület egyik bunyevác és horvát tagja között.

A városi képviselő-testület ülésén négy szabadkai közvállalat igazgatóját is kinevezték négyéves periódusra.