2024. március 29., péntek

Válogatott gépésztanulók selejtezője

Az adai Műszaki Iskola diákja, László Tamás kijutott a Szakma Sztár Fesztivál magyarországi válogatójára

A XV. Szakma Sztár Fesztivál vajdasági elődöntőjében kiválóan szerepelt az adai Műszaki Iskola tizenhárom gépész szakos tanulója is, akik közül László Tamás 4. osztályos CNC-technikus továbbjutott a magyarországi válogatóra is, amelyen a legjobb anyaországi és határon túli gépi forgácsolók vettek részt. Tápai Renáta, a középiskola gépészszaktanára elmondta, hogy diákjuk számára a válogató tétje a döntőbe jutás volt a Szakma Sztár Fesztiválon, ami az egyik legszínvonalasabb szakmai versenynek számít magyar nyelven. A középiskolában már nagyon várják a válogató végeredményét, mivel ha sikerült László Tamásnak a döntőbe jutnia, akkor 2020 után ismét lesz adai diák a legjobbak között.

– Az adai Műszaki Iskola hat éve nevez diákokat a magyarországi Szakma Sztár Fesztiválra. Én hatodik éve készítek fel diákokat a versenyre. Eddig minden évben nagyon jól szerepeltünk, minden évben volt továbbjutónk, ami azért számít jelentős eredménynek, mert Vajdaságból több szakmából mérettetik meg magukat a diákok. A versenyzők létszáma hetven és kilencven között alakul, közülük két-három diák jut tovább a magyarországi versenyre. Nem minden szakról jut be valaki, hanem a teljes mezőnyből csak a legjobb diákok – magyarázta Tápai Renáta. – Ez azért is nagy elismerés az iskolának és az itt dolgozó tanároknak, mert minden évben van továbbjutónk gépi forgácsoló kategóriában. Mi ebben a kategóriában indulunk, mivel ez fedi le legjobban a tantervünket, a tanmenetünket. A verseny nem egy konkrét tantárgynak a megmérettetése, hanem a négy év alatt elsajátított tudásnak. Nagyon szeretem ezt a versenyt, mert nem elvont és megfoghatatlan dolgokat kérdez, hanem ténylegesen azt kérik, amire szükség van ahhoz, hogy valaki ebben a szakmában boldoguljon. Ezért is szeretjük ezt a versenyt, amelyen évről évre egyre nagyobb létszámmal veszünk részt. Első évben csak egy-két tanulóm jelentkezett, az idén már tizenhárom diákkal indultunk. És ami nagyon jó, hogy az előzetes pontszámokat tekintve mindenki maximálisan azt nyújtotta, amit elvártunk tőle. Az idén egy továbbjutónk lett, László Tamás, aki kikerült a magyarországi válogatóra. Ez különösen nagy szó, hiszen az idén csak két diák jutott ki Vajdaságból. A válogatót már lebonyolították, aminek egyelőre az eredményét várjuk. Volt már rá példa, hogy a középiskolánk diákja bejutott a döntőbe. Ez 2020-ban sikerült Ágoston Viktornak, ami tényleg csoda volt, mert nem is volt rá precedens, hogy határon túli bejusson a döntőbe, amely sajnos a járványhelyzet miatt elmaradt – nyilatkozta a szaktanár

A Szakma Sztár Fesztivál budapesti válogatója elméleti és gyakorlati részből állt. Az utóbbin László Tamásnak műszaki rajz alapján egy tengelyt kellett elkészítenie hagyományos manuális esztergapadon. Elmondta, hogy megérte részt venni a versenyen, mert kijuthatott Budapestre, ami nagy élmény volt, akárcsak a válogató szakmai része.

– Amikor meghallottam, hogy lesz a verseny, egyből tudtam, hogy ide muszáj jelentkeznem. Az egész nyári szünetben egy cégnél dolgoztam és gyakoroltam, ezért gondoltam, hogy ez egy nagyon jó lehetőség számomra, hogy megmutathassam, mit tudok. A verseny elméleti elődöntőjére, amit Adán rendeztek meg, elég sokat készültem, és sikerült is továbbjutni. A magyarországi válogatóra még komolyabban vettem a felkészülést, de más volt, mint amire számítottam. Nem sikerült túl jól az elméleti része, viszont jól sikerült a gyakorlati feladat. Mindent megcsináltam, amit kellett. A verseny végén szétnéztem, hogy ki hogyan teljesítette a feladatokat. Voltak jóval rosszabbak, mint az enyém, de volt pár munkadarab, ami jónak nézett ki, szóval nem tudom, hogy mire számítsak. Ha sikerült továbbjutni, akkor a döntő következik, ahol már csak gyakorlat lesz, marás és esztergálás is – mondta László Tamás, akitől megtudtuk, hogy a középiskolának köszönhetően a moholi Idas fémipari cégbe járt gyakorlatra, ahol rájött, hogy jól megy neki az esztergálás. A cégben kiváló mester keze alatt tanulhatott és gyakorlatozhatott, majd felajánlották neki, ha akar, akkor szombatonként is bejárhat tanulni. Kezdetben szombatonként bejárt önszorgalomból, majd egész nyáron helyettesítette a szabadságoló munkásokat, így végigdolgozta a nyarat. Megjegyezte, hogy a középiskola befejezése után már munkahely várja a moholi vállalatban, amelyből már kérdezték, hogy mikor akar kezdeni. @sz = csin