2022. június 28., kedd

A hatalom a nemzeté

A magyar főváros Városligeti Műjégpályáján korcsolyázóknak, jégnek már nyomát sem lehet látni. Sörpadok sorakoznak a hideg, de izgalmaktól túlfűtött április 3-ai éjszaka levegőjében, a csillagok alatt. A rendezvény mögött a fekete égboltból épphogy kitűnik a hold által szerényen megvilágított, hamuszürke színben tetszelgő Vajdahunyad gótikus stílusban épült vára, amelyet még az 1896-os millenniumi ünnepségek, a honfoglalás emlékére készítettek el őseink. A padok között nagyjából száz ember sétálgat izgatottan fel s alá. Egyesek „A hatalom a népé" feliratú táblát tartanak a magasba, néha-néha egy-két trágár kijelentést is megengedve maguknak. A hatalmas, betöltetlen tér, az üres sörpadok arra engednek következtetni: az eseményre több érdeklődőt vártak. Nem sokkal az országgyűlési választások – ugyan akkor még nem végleges, de borítékolható – eredményeinek megjelenését követően a hatpárti szövetség vezetője is megjelenik a színpadon. Harcostársai nélkül, egyedül kullog fel az emelvényre. Miközben beszédét mondja, a családja áll mögötte.

A fenti eseményekkel közel azonos idősíkban többezres tömeg várja az országgyűlési választások eredményeit és a tizenkét éve regnáló miniszterelnököt a Bálna kulturális, vendéglátó- és kereskedelmi központban felállított pódiumra. Az izgalom tapintható a levegőben, bár néha-néha feltűnik a tömegben egy-két befolyásosnak mondható mosolygós arc is, akiknek kedélyállapota optimizmusra engedi következtetni a megjelentek többségét. Nem is alaptalanul. Hamarosan kijönnek az első eredmények, aminek hatására az összegyűltek a győztes jelölt nevét, felváltva a „Ria, ria, Hungária!" rigmussal skandálják. Az emberek izgatottan, óriási mosollyal az arcukon néznek a mellettük állóra. Talán arra gondolhatnak, együtt bizony áttörték azt a bizonyos falat. Magyarország miniszterelnöke harcostársaival jelenik meg a színpadon, s mondja el rövid, de lényegre törő győzelmi beszédét. Minden bizonnyal egy esetleges vereség esetén is ott állnának mögötte azon bajtársai, akikkel vállvetve küzdötték végig az elmúlt hónapokat (korábban már láthattunk ilyen vereséget). Hiszen a harcostársak azok harcostársak. Jóban is, rosszban is. Ahogy a Bad Boys 2. című, rendőrökről szóló amerikai akcióvígjátékban is elhangzik: „Együtt hajtunk, együtt halunk!"

Az ember társas lény. Természetes igénye a közösségi lét, a közösségben való létezés. Születésünk óta a különböző társasági egyletek határozták és határozzák meg az életünket. De még saját, egyéni kiteljesedésünk is tulajdonképpen a közösség dimenziójában, annak kölcsönhatásában értelmezhető. Így van ez évezredek óta, leszámítva az elmúlt évtizedek erőfeszítéseit ezen társadalmi, vagy azt is mondhatjuk, természeti törvény megváltoztatására. De ez most messzire vezetne... Míg jelen esetben a győztes eszmerendszer fókuszában egy erős közösség, maga a nagybetűs nemzet áll, addig a másikéban az egyénnek központi, mindenek felett álló szerepet tulajdonító, a közösség szerepét pedig háttérbe taszító (sokkal inkább kifelejtő), Nyugatról importált, modern kori liberális felfogás. Ezt láthattuk talán a Városligeti Műjégpályáján zajló rendezvényen is, ahol a meg nem jelent politikai vezetők saját, egyéni ambícióik érdekében, egyfajta bűnbakként a hiénák elé dobták a néhány perccel ezelőtt még bálványként kezelt, harcostársnak mutatott emberüket. Egy valódi közösség ereje pontosan ennek ellenkezőjében rejlik. A nép ösztönösen megmutatta: a hatalom az igazi közösségeké, a hatalom a népé, a hatalom a nemzeté!