2024. április 19., péntek

A hatalom megszállottjai

Hétfőn mutatják be a III. Richárdot az Újvidéki Színházban

Az Újvidéki Színház társulata hétfőn este tartja William Shakespeare III. Richárd című drámája alapján készült előadásának bemutatóját. A produkciót Dejan Projkovski rendezte, akit a közönség az Anna Karenina című, többszörösen díjnyertes produkciója révén ismer. Venczel Valentin, az Újvidéki Színház igazgatója kiemelte, hogy a történelmi drámát több mint egy évszázad után tűzte repertoárjára újra újvidéki társulat.

– A városban utoljára a Szerb Nemzeti Színházban játszották ezt a darabot 1912-ben. A III. Richárd ugyanúgy, mint Shakespeare bármelyik másik műve, nagy kihívás minden színház számára. Egy hatalmas próbatételként jelenik meg, amikor műsorra tűzik. Véleményem szerint akármelyik Shakespeare-darab eljátszásához szükség van egy képzett és kreatív társulatra. A háromórás előadás a diktatórikus magatartást taglalja. A hatalom gyilkos vetületét ábrázolja, ugyanakkor a fővonal mellett rengeteg oldalági történet is szerepet kap. Ezek a történetek csak látszólagosan nem azonosak a fővonali szállal. Úgy gondolom, minden igényes előadás beleváj a szöveg mélyében rejlő ezernyi szálba, ezernyi társadalmi jelenségbe, ami az egész alkotói munkát megnehezíti, összetetté, de ugyanakkor izgalmassá is teszi – mondta a színházigazgató.

Dejan Projkovski rendező szerint a próbafolyamat könnyen ment, már az elejétől kezdve tudták, mit szeretnének a közönség elé tárni.

 – Sikerült úgy színpadra vinni a művet, ahogy azt elképzeltem, és remélem, hogy a nézők tetszését is elnyeri majd az előadás, hiszen egy minden korban aktuális drámáról van szó. Valójában emberi sorsokat, tragédiákat, emberi helyzeteket és reakciókat dolgoz fel a darab. Olyan jelenségeket, amelyek a mai korban is megtörténhetnének, csak sokkal finomabb módszerekkel – mondta a rendező.

Fotó: Dávid Csilla

Fotó: Dávid Csilla

Shakespeare drámája a 16. század vége előtt íródott, központi karaktere az irodalomtörténet egyik leghíresebb negatív hősévé vált. Richárd intelligenciájával, megtévesztési és politikai képességeivel tört trónra, semmitől sem riadt vissza. Az olyan tulajdonságoktól, mint az erkölcs és az őszinteség, teljesen megfosztott Richárd tipikus antihős, akinek karakterével a néző minden negatív tulajdonsága ellenére azonosul, és ambivalens hozzáállást tanúsít iránta. A címszerepet alakító Mészáros Árpád szerint ez egyedül Shakespeare-nak köszönhetően van így.

– Richárd, attól a pillanattól kezdve, hogy kimondja, gazember lesz, mindenféle gátlás nélkül lát neki annak, hogy úgymond futószalagon rendelje el a gyilkosságokat. A főszereplő menetelését a trón felé úgy lehet elképzelni, mint egy nagy lépcsőt, ahol minden egyes lépcsőfok egy emberi élet. Ő egészen könnyedén jut el a trónig, és amikor felér, akkor azzal kell szembesülnie, hogy ez a menetelés olyan deformációt okozott a társadalomban, abban a közegben, ahol ő uralkodó akar lenni, hogy azt már nem lehet elfojtani semmiféle terrorral, semmiféle elnyomással, mert a tömeg kiveti megából a gátlástalan, mindenre elszánt uralkodni vágyókat – tette hozzá Mészáros Árpád.

További szereplők: Jankovics Andrea, Szabó Regina, Banka Lívia, Német Attila, Crnkovity Gabriella, Kőrösi István, Gombos Dániel, Huszta Dániel, Ozsvár Róbert, Sirmer Zoltán, Pongó Gábor, Tóth Dániel, Dudás Dániel, Kőműves Csaba, Ágyas Ádám, Bohócki Martin, Baji Ádám és Pressburger Íris.

Az előadás bemutatóját április 11-én, hétfőn tartják, az első ismétlés 20-án lesz.