2022. július 1., péntek

Györe a volt edzője ellen

A tunéziai Malek Zsaziri január 20-án töltötte be a 38-at, és a ranglistán már a 329. helyre csúszott vissza, három évvel ezelőtti legjobbja pedig a 42. pozíció volt. Ez a tunéziai veterán játszott az este a marrákesi 2. fordulóban Györe Lászlóval, hisz előző nap, kisebb meglepetésre, nyerni tudott a cseh Jiří Veselý ellen. Györe és Zsaziri korábban négyszer játszottak, a zentai 3:1-re vezetett, legutóbb 2019-ben São Paulóban is ő nyert. A kettőjük közötti kapocs Dejan Petrović edző, aki 2015 és 2018 között Györét irányította, korábban Novak Đokovićtyal és Ana Ivanovićtyal is foglalkozott, most pedig Zsaziri edzéseit vezeti. Györe végül két szettben múlta felül a tunéziait. A zentai e héten 150 pontot véd a tavaly Cagliariban játszott döntő révén.

Mint ahogyan azt feltételeztük, Bogotában Udvardy Panna, Jani Réka és Aleksandra Krunić az 1. fordulóban kiesett. Utóbbi kettő, igaz, csak komoly ellenállás és nagy harc után.

A nap statisztikai adata a francia veterán Richard Gasquet 567. győzelme, amivel az öröklista 32. helyén beérte az amerikai Harold Solomont. A német Tommy Haas a 31. 568 győzelemmel.

A kedd este egy különleges mérkőzést is hozott: a profi tenisztől már a két évvel ezelőtti Ausztrál Open után visszavonuló Caroline Wozniacki még akkor ígéretet tett egy búcsúmérkőzésre, amit a járvány egészen mostanáig halasztott. A korábbi világelső hazai közönsége előtt, Koppenhágában lépett utoljára pályára jó barátnője, Angelique Kerber ellen, akit 7:5, 6:4-re legyőzött, így ezzel a tét nélküli sikerrel intett végleg búcsút a sportnak.

Wozniacki végleg elköszönt (Fotó: Beta/AP)
Wozniacki végleg elköszönt (Fotó: Beta/AP)

MARRÁKES. – Az ATP-torna 1. fordulójában: Auger-Aliassime–Benchetrit 6:3, 6:3, Andujar–Evans 6:4, 6:2, Zsaziri–Veselý 6:7, 6:3, 2:0 – feladás, Musetti–Ramos 7:6, 6:1, Gasquet–Laaksonen 7:5, 4:6, 6:4, Van de Zandschulp–Dellien 6:3, 3:6, 6:4.
HOUSTON. – Az ATP-torna 1. fordulójában: Tiafoe–Giron 6:4, 6:4, Wolf–Brooksby 6:4, 6:4, Garin–Sock 4:6, 6:3, 7:5, Kyrgios–McDonald 4:6, 6:3, 6:4, Johnson–Kudla 6:3, 4:6, 6:4.
CHARLESTON. – A WTA-torna 1. fordulójában: Bencic–Sza. Vang 4:6, 7:6, 6:3, Cs. Dzseng–Stephens 6:3, 4:6, 6:0, Riske–McNally 7:5, 6:3.
BOGOTÁ. – A WTA-torna 1. fordulójában: Jasztremszka–Udvardy 7:5, 6:1, Rahimova–Krunić 6:2, 3:6, 7:5, Haddad–Jani 6:4, 4:6, 7:5, Osorio–In-Albon 7:6, 2:6, 2:2 – feladás.
MEXIKÓVÁROS. – A challenger 1. fordulójában: Krstin–Smith 4:6, 6:3, 6:4.
OEIRAS. – A challenger 1. fordulójában: Piros–Domingues 6:3, 6:3, Marozsán–Jevszejev 6:2, 6:3.
PRETORIA. – A női ITF-torna 1. fordulójában: Babos–Ajukava 6:2, 6:4.
ANTALYA. – A női ITF-torna 1. fordulójában: Radanović–Szoboleva 6:2, 7:6.
MONASTIR. – A női ITF-torna 1. fordulójában: Stolmár–Akugue 6:1, 6:2.