2024. április 19., péntek
BAJNOKOK LIGÁJA

Guardiola nem nyugodhat meg

„A visszavágón is a gólszerzésre kell törekednünk” – nyilatkozta Pep Guardiola, a Manchester City vezetőedzője, miután csapata minimális arányú győzelmet aratott az Atlético Madrid felett a Bajnokok Ligája negyeddöntős meccsének első felvonásán. A katalán sztáredző értékelésében kiemelte, egy elképesztően kemény riválissal játszottak, de a győzelemmel elégedett lehet. „A hajrában sajnos volt néhány helyzetünk, amivel növelhettük volna az előnyünket. Képesek vagyunk az ennél is jobb támadásra, ezért Madridban nem az eredmény védésére fogunk törekedni” – magyarázta a tréner, aki külön kiemelte a 70. percben, Foden kiugratására lecsapó gólszerző, Kevin De Bruyne szerepét a keretben. „A szezonja legjobb formáját mutatja, gyors, és magas szinten képes összpontosítani. Hatalmas szerepe van a csapatjátékunkban” – méltatta a belgát Guardiola, aki azért sem nyugodhat meg a visszavágóra nézve, mert az Atléti védelme az Etihad Stadionban végig magas szinten muzsikált, ami várhatóan tovább fog fejlődni a hazai gyepen.

Erre mutatott rá Diego Simeone, a spanyolok szakvezetője is, aki elégedetlen volt a vereség után. „Egyértelműen rossz eredménnyel zártunk, ha kikapunk, azt nem lehet másnak nevezni, hiszen győzni akartunk. Nyilvánvaló, hogy egy egészen kimagasló ellenfelünk volt ma este. Madridban a hazai környezet minden előnyére szükségünk lesz, ki kell tudnunk használni a lehetőségeinket” – fogalmazott a nagy taktikus. Simeone a csapata védekezéséből mindenképp erőt meríthet, hiszen az elmúlt évek során már nemegyszer láthattuk, hogy erre alapozva, minimális előnyt őrizve diadalmaskodnak a Matracosok. A támadószekciónak viszont szintet kell lépnie a visszavágóra, hiszen Manchesterben a piros-fehéreknek egyetlen kapura tartó lövésük sem volt.

A madridiak nagyot védekeztek, és húsz perc híján megúszták kapott gól nélkül az Etihadban (Fotó: Beta/AP)

A madridiak nagyot védekeztek, és húsz perc híján megúszták kapott gól nélkül az Etihadban (Fotó: Beta/AP)

Lisszabonban beteljesült, amire előzetesen számítani lehetett, és a Liverpool már az odavágón félig-meddig eldöntötte a Benfica elleni párharcot, hiszen 3:1 arányban nyert. Bő fél óra játék után a Mersey-partiak már kettővel vezettek, előbb Konate fejelt a hálóba (17.) egy szöglet után, majd Mané talált be (34.) közelről látványos akció végén, Luis Diaz tökéletes passza után. A Benfica a második félidő elején Darwin Núñez lövésével (49.) közelebb zárkózott, ám a végére újra kettő lett közte, amikor maga Diaz volt eredményes.
BL, negyeddöntő, 1. mérkőzések: Benfica–Liverpool 1:3, Manchester City–Atlético Madrid 1:0.

EURÓPA- ÉS KONFERENCIA LIGA

Frankfurtban a katalánok

Az alacsonyabb szintű klubtornák a kora tavaszi erőltetett menetrend miatt utolérték a BL-t, így az Európa-liga negyeddöntői is műsorra kerülnek a héten. Ma este a serleg legnagyobb esélyesének tartott, Spanyolországban egyre jobban magára találó Barcelona Frankfurtban lép fel, ahol Xavi legénysége folytathatja sikeres sorozatát. A katalánok január közepén a spanyol szuperkupából, majd a Király-kupából búcsúztak egy hét leforgása alatt, azóta viszont 13 tétmérkőzésen nem ismerik a vereséget, 10 győzelmet számlálnak 3 „iksz” mellett, és a hazai pontvadászatban egyre stabilabb a helyük a szűk élmezőnyben. A gránátvörös-kékek legutóbb a dobogóért közvetlen rivális Sevillát gyűrték le kapott gól nélkül a Camp Nouban, és ha ma este (21 óra) Frankfurtban is megőrzi az üres hálót Ter Stegen, nagy lépést tenne az elődöntő felé a gárda.

A harmadik rangban, a Konferencia Ligában is kezdetét veszik a negyeddöntős párharcok, ahol kiegyenlített és elvileg egyoldalú meccsekre is lehet számítani. A Roma Norvégiában kezd a Bodø/Glimt otthonában, a francia bajnoki dobogós Marseille pedig a hazai tengerparton kezd a görög PAOK ellen. Két holland csapatot is a trófeaesélyesek közé számíthatunk, ám csak egyiküknek lesz a papírforma szerint könnyen megoldható dolga, a Feyenoord a prágai Slaviával csap össze, a PSV viszont a legutóbb a Manchester Unitedet megviccelő Leicesterrel.

Nyitókép: A madridiak nagyot védekeztek, és húsz perc híján megúszták kapott gól nélkül az Etihadban (Fotó: Beta/AP)