2024. március 28., csütörtök

Albánia engedélyezni fogja a marihuána orvosi alkalmazását

Albánia lehetővé fogja tenni a marihuána orvosi célokra való alkalmazását – erősítette meg csütörtökön Edi Rama albán kormányfő, írja a B92 hírportál.

Rama egy sajtótájékoztatón közölte a Nemzeti Tanácskozás elnevezésű kezdeményezés eredményeit, amelynek során több hónapon keresztül oszthatták meg véleményüket a polgárok különféle témákról.

– Folytatni fogjuk, ahogy a polgárok mondják. Teljesen legalizálni fogjuk a kannabisz orvosi célokra való alkalmazását, ezáltal pedig egy újabb frontot fogunk nyitni a gazdasági és technológiai fejlődés terén. Amit a polgárok mondtak, azt fogjuk tenni és ebből nem csinálunk vitát – szögezte le Rama.

Az albán kormány adatai szerint a megkérdezettek 61 százaléka egyezett a növény termesztésével, feldolgozásával és orvosi célokra való felhasználásával. A megkérdezettek 29 százaléka ellenezte a javaslatot.

Napjainkban mintegy húsz európai országban legális a kannabisz orvosi célokra való alkalmazása, köztük Szlovéniában, Horvátországban és Észak-Macedóniában is.