2024. március 28., csütörtök

Kábítószer-kereskedőket fogtak

A szabadkai rendőrök a bűnügyi rendőrség munkatársaival való együttműködésnek köszönhetően őrizetbe vették a topolyai, 1985-ben született J. E.-t, valamint két magyarországi állampolgárt, az 1984-es születésű M. Sz.-t, valamint az 1998-as születésű P. B.-t, akiket azzal gyanúsítanak, hogy kábítószer jogosulatlan előállítása és forgalmazása bűntettét követték el.

A rendőrök Szabadka központjában egy magyarországi rendszámtáblával rendelkező Kia márkájú személygépjárműben, amelyben a három gyanúsított is tartózkodott, nagy mennyiségű kábítószerre bukkantak a jármű első ülései alá, valamint a csomagtartójába rejtve. Emellett különböző pénznemekben nagy mennyiségű pénzt is találtak, ami valószínűleg a kábítószerek eladásából származott. A rendőrök a megtalált 42 kilogramm marihuánát lefoglalták.

A gyanúsítottakat 48 órás előzetes letartóztatásba helyezték, majd ügyüket bűnvádi feljelentés kíséretében a szabadkai felsőbb ügyészségre továbbítják.