A Zentáról indult Paku Roland lassan másfél évtizede focizik Magyarországon, úgy, hogy időközben a szlovéniai, lendvai székhelyű Nafta klubját is megjárta. Roland tizenévesként a győri akadémián kezdte meg pályafutását, és a helyi korosztályos csapatok mellett az U19-es válogatott 14 meccsén is lehetőséget kapott a bizonyításra. A középpályás jelenleg második szezonját tölti a Nyíregyházánál, amely egy súlyos koponyasérülés miatt két hónapja nem számíthatott rá, a felépülés azonban gond nélkül zajlik, és hamarosan újra kifuthat a pályára a csapat alapembereként. Rolandot a nyíregyházi csapatról, tervekről és életéről kérdeztük, valamint arra is megkértük, hasonlítsa össze a szerbiai labdarúgást a magyarországival – és nem csak a focit.
A Nyíregyháza jelenleg az NB II. első harmadában, az 5–6. helyen áll. Hogyan értékeled a szezon eddigi alakulását?
– Úgy vágtunk neki ennek az évnek, hogy tudtuk, a Vasassal és a Diósgyőrrel nem versenyezhetünk feltételekben, de az első öt-hat pozícióba való bekerülés reális cél így is. Jól kezdtük a szezont, de ősszel jött egy hullámvölgy, ami hátravetett minket. Tavasszal viszont újra jól indítottuk a szereplést, sajnos nélkülem, mivel komoly sérülést szenvedtem, koponyatörésem volt az első tavaszi mérkőzésen, amikor összefejeltem a csapattársammal.
A Nyíregyháza alapembere vagy. Hogyan hatott a kiesésed a keretre? Hogyan halad a felépülésed?
– Hat hétig nem mozoghattam, mert befelé is történt egy vérzés, és fontos volt, hogy nem végezhetett semmi megterhelőt a szervezetem. Hála istennek, nem szenvedtem semmilyen maradandó károsodást, néhány hete kezdhettem el újra mozogni, hamarosan csatlakozhatok a többiekhez. Meghatározó játékos vagyok nemcsak a pályán, hanem az öltözőben is, ezért a kiesésem érvágás volt, de mindenki pótolható. Egyelőre nélkülem is jól halad a csapat, a tavaszi teljesítményen nem igazán látszódott meg a hiányzásom, a srácok nélkülem is nagyon jól teljesítenek. A feljutástól sajnos távol vagyunk, ezt az őszi rossz időszaknak tulajdoníthatjuk, a tavaszi tabella alapján viszont ott lennénk a feljutás közelében.
Hol a helyed a pályán?
– Úgynevezett „box to box” középpályás (szó szerint „tizenhatostól tizenhatosig” – a szerző megj.) vagyok, a védekezésből is kiveszem a részem. Amióta Feczkó Tamás a vezetőedzőnk, sokkal jobban be tudok kapcsolódni a támadásba is, és sokkal nagyobb szabad kezet kapok. Amellett, hogy a saját játékunkat, elképzelésünket próbáljuk játszani, fordulóról fordulóra készülünk, megbeszéljük, hogy melyik ellenfél ellen hogyan próbálunk alkalmazkodni, igazodni, hogy kihasználjuk a gyenge pontjaikat.
Mit jelent, hogy nemcsak a pályán, hanem az öltözőben is meghatározó embere vagy a Nyíregyházának?
– Talán túlzás, hogy hangadó lennék, inkább a tetteimmel, a pályán mutatott teljesítményemmel próbálom kivívni a rangot, az elismerést. Egyrészt példát szeretnék mutatni a fiatal játékosoknak, hogy felnézzenek rám, illetve hogy a saját korombelieknek és az idősebbeknek hozzam azt a szintet, ami alapján elismerhetnek.
Említetted Feczkó Tamást, a csapat új szakvezetőjét. Milyen viszonyban vagytok?
– Ősszel lett ő az új edzőnk, korábban csak ellenfélként találkoztunk, személyesen nem ismertük egymást. Nagyon örülök, hogy együtt dolgozhatunk, mert emberi és szakmai oldalról is sok pluszt adott, megerősített. Emberileg kevés edző tudott ennyit adni a karrierem során, nagyon jó viszonyt ápolunk nem csak a pályán, a magánéletemben is számíthatok rá. Például a sérülésem nemcsak a karrieremet, de az egész életemet is befolyásolta, és amit a klubtól ebben az időszakban kaptam, az olyan kötelezettséget ró rám, amit szeretnék a pályán meghálálni.
Hogyan látod, a Nyíregyháza mögötti tőkeerő lehetővé teszi-e, hogy hosszabb távon a nagyobbakhoz csatlakozzon?
– A feltételek, a körülmények mindenképp adottak. Az NB II.-ben bárki bárkit megverhet, ami ebben a szezonban is bebizonyosodott. Jövőre minden bizonnyal a feljutás lesz a cél. A hazai meccseinket most még Balmazújvárosban játsszuk, mert épül az új stadionunk, ami elméletileg 2023 őszére lesz kész. Az a terv, hogy azt a szezont már az NB I.-ben kezdhessük el.
Milyen szerződésed van jelenleg a Nyíregyházával?
– Nyáron lejár a szerződésem. Szeretnék maradni, de ez még sok tényezőn múlik, a sérülés ezzel kapcsolatban is befolyásoló lehet, de egy hónap múlva újra pályára léphetek. A folytatásról már zajlanak a tárgyalások, nem csak én maradnék, a csapat is szeretne hosszabbítani velem.
Néhány éve Szlovéniában játszottál két szezont. Hogyan hasonlítanád össze a két bajnokságot, a két focikultúrát?
– Sokan kérdezték már ezt, és nehéz összemérni. Magyarországon sokkal kompaktabbak a csapatok, stabilabb a háttér, mint Szlovéniában. Ott inkább támadóbb, őszinte focit játszanak, a védekezéssel nem igazán törődnek, és talán nincsenek is úgy lefektetve az alapok. Úgy érzem, a másodosztály jelenleg Magyarországon erősebb, mint Szlovéniában, a háttér is adott itt, erősebbek a körülmények, mint ott.
Győrben befejezted az akadémiát, majd utánpótlás-válogatott is voltál. Milyen kilátásaid, reményeid vannak a felnőttválogatott szempontjából? Az NB I. elvárás lenne ehhez?
– Akinek nincs ezzel kapcsolatban hiányérzete, nem is profi sportoló, hiszen az utánpótlás-korosztályban már el lehet hinni, hogy a felnőtt is elérhető, az viszont nagyon kevés embernek adatik meg. Nagyon ritka, ha a második ligából hívnak be játékost, ezért az első célnak az NB I.-nek kéne lennie. Nem mondtam le róla, idén leszek 29 éves, hinni kell benne, de nem biztos, hogy össze fog jönni, viszont akkor sem leszek csalódott. Zentáról indultam, az eddigi pályafutásom is szép teljesítmény.
Kanyarodjunk el egy kicsit a focitól. Milyen az élet Nyíregyházán? Van összehasonlítási alapod, hiszen Győrben is éltél már.
– Szokták mondani, hogy az ország keleti része elmaradottabb a nyugatihoz képest, de ezt én nem igazán veszem észre a városban. Nagyon jól érzem magam itt, nyolc éve is fociztam Nyíregyházán egy évet, akkor is jól éreztem magam, ez most sem változott. Otthon érzem magam, itt a családom, a feleségem és a nemrég született kislányom. A feleségem egyébként győri, ott vannak az én szüleim is, ezért hosszú távon ott képzeljük el az életünket, ezért kérdés, hogy meddig maradunk itt, ez is a nyáron dől el.
Szóba került most Győr, Nyíregyháza, Szlovénia… De mi a helyzet Zentával? Magától adódik a kérdés: hogyan hasonlítanád össze a magyarországi életet a vajdaságival?
– Ott vannak a rokonaim, a régi barátaim. Persze lehet tartani a kapcsolatot így, távolról is, de nyilván nincs már meg az a rendszeres személyes találkozás, vagy sokkal kevesebb van belőlük. De amikor hazamegyünk, mindig jól érezzük magunkat, és sokan várnak minket. A két világ között mentalitásbeli különbségek vannak. Mi megéltük a háborút, ami sokat nyomott a latban. Sokan megerősödtek, mert olyan dolgokat éltek át, amit a magyarországiak szerencsére nem, reméljük, nem is fognak. Aki onnan jön, olyanokat élt át, amitől megerősödött.
Most ismét kanyarodjunk vissza a labdarúgáshoz. Nemrég győzött Szerbia barátságos meccsen Magyarország ellen. Hol tart jelenleg véleményed szerint a két foci? Mit vársz a közeljövőtől? A magyar fejlődésében milyen szerepe lehet az akadémiai rendszernek, ahonnan te is érkezel?
– Belülről tapasztalva azt érzem, hogy a magyar foci erősödött, a szerbről nincs belső infóm és tapasztalatom. Szerbiának meghatározó játékosai vannak nagy európai kluboknál, ehhez a magyar válogatottnak még fel kell nőnie. A magyar válogatott egyelőre messze van a legjobbaktól. Az akadémiai rendszer célja az állandóság, hogy a csapat rendszeresen kijusson az Eb-re és a vb-re. Szerintem ez össze is jöhet, de persze nagyon sok tényezőn múlnak a dolgok. Amikor én voltam akadémista Győrben, az ETO az első osztályban játszott. Nagyon jó emlékeim vannak arról az időszakról, sokat tanultam ott, bár nagy előnyöm az a mentalitás is, amelyet a szerbiai nevelkedés alatt szereztem.
Akad még egy kényes kérdés. A válogatott folyamatos fejlődése mellett a klubcsapatok továbbra sem tudnak szintet lépni a nemzetközi porondon. Mit gondolsz, mi lehet az oka?
– Szerintem az egyik probléma, hogy nagyon kevés magyar játékos szerepel az NB I.-ben, az első osztályú magyar játékosok gyakran az NB II.-be szorulnak a sok külföldi miatt. Talán jót tenne a magyar foci fejlődésének, ha több magyar játszana az első ligában, és ez megfelelő külföldi játékosokkal kiegészítve meghozná a jó eredményeket. Emiatt aztán többen járnának ki a mérkőzésekre is, ami nagyon fontos a csapatoknak.
