2024. március 29., péntek

Óbecse várja a középiskolásokat

Pénteken startol az 55. KMV döntője – Vasárnap gálaműsor és díjkiosztó

Pénteken, szombaton és vasárnap kerül megrendezésre a Középiskolások Művészeti Vetélkedőjének döntője Óbecsén. A szervezők színes és változatos programokkal készülnek.

A rendezvény megnyitója holnap, pénteken 14 órakor lesz az óbecsei Városi Színházban. Ez követően veszi kezdetét a színházteremben az előadóművészeti és énekelt versek vetélkedője egészen 17 óráig, a szünetben pedig a KMV képzőművészeti tárlatának megnyitóján is részt vehetnek az érdeklődők. Majd 17 órától a résztvevők a Középiskolások Szín- és Filmművészeti Vetélkedő győztes színdarabját is megtekinthetik, a Zentai Magyar Kamaraszínház Diákszínjátszói Raymond Queneau: Így történt… című vígjátékát adják elő. A verseny eredményhirdetése 18 órakor lesz, amely után fakultatív közösségépítő játékokat szerveznek a szórakozni vágyóknak. Este 8 órától Slam poetry vetélkedőre kerül sor a Scenában, ugyan ott 21,30-kor pedig kezdeté veszi a péntek esti buli (Lóci játszik – de csak ő!)

Szombaton 10 és 12 óra között zajlik a színházteremben az irodalmi vetélkedő, amely 14 órától folytatódik, s a tervek szerint 16 órakor zárul. Ezt követően a Híd Folyóirat lapszámbemutatójára is sor kerül. A verseny eredményhirdetése 17 órától veszi kezdetét a színházteremben, 18 órától pedig egy kerekasztal-beszélgetés lesz, melyet a Középiskolások Szín- és Filmművészeti Vetélkedő győztes színdarabjának a bemutatása követ 19,30-kor, a nézők a Palicsi Színjátszó Grund előadásában a Kreón, avagy ellenében a szélnek című drámát tekinthetik meg. Este fél 10-kor pedig a Scenában újabb bulival kedveskednek a szervezők a látogatóknak (Suhov). A program vasárnap 10 órakor még folytatódik a színházteremben, ahol a gálaműsorra és természetesen a díjkiosztásra is sor kerül.