2024. április 19., péntek

Kikapcsolódási lehetőség

Városi fürdő- és szabadidőközpont épül Törökbecsén

Városi fürdő- és szabadidőközpont épül Törökbecsén, amelynek kiépítési munkálatai a tervek szerint valószínűleg május végén kezdődnek meg, és két év múlva fejeződnek be.

A több mint kétezer négyzetmétert felölelő fedett létesítmény a Tisza közvetlen közelében lévő, valamikori tejgyár helyén épül. A fedett fürdő 1200 négyzetméter alapterületű, kétszintes lesz, amely kisebb étteremmel, medencékkel rendelkezik majd. Az új komplexum kiépítési munkálatai két szakaszban történnek. Az első fázisban a fedett rész épül meg, a másodikban viszont az önkormányzat tervbe vette a kültéri medencék kiépítését is, amelynek beruházásához illetékes szerveknél pályáznak.

A Városi Spaközpontban úszóiskola is működik majd, amit a helyi diákok mellett szervezett, ingyenes utaztatással a beodrai-karlovai, kumáni, bocsári gyermekeknek is elérhetővé tesznek.

A törökbecsei Városi Spaközpont fedett részének beruházási összköltsége 493 millió dinár. A projektet a tartományi kormány is támogatja.