2024. április 19., péntek

A tehetséges diákok előrehaladásáért

Harmincnyolc tanuló részesült Ady Endre-ösztöndíjban

Harmincnyolc magyar osztályban tanuló, tehetséges, de szociálisan hátrányos helyzetű vajdasági diák részesült az Ady Endre-ösztöndíjban. Mint a tegnapi szabadkai sajtótájékoztatón elhangzott, a magyar Miniszterelnökség Családokért Felelős Tárca Nélküli Minisztere, valamint az Emberi Erőforrások Támogatáskezelő megbízásából, illetve a Nemzeti Tehetség Program keretén belül valósul meg a határon túli magyar fiatalok támogatása.

Szűcs Emese (Fotó: Molnár Edvárd)

Szűcs Emese (Fotó: Molnár Edvárd)

Mint Szűcs Emese, a Vajdasági Tehetségsegítő Tanács bírálóbizottságának elnöke elmondta, az ösztöndíj odaítélésének elsődleges célja olyan kimagaslóan tehetséges diákok segítése, akik hazai és a nemzetközi versenyeken értek el kimagasló eredményeket. Ez egy hozzájárulás tehetségük és képességeik további fejlesztéséhez.

Mint Szűcs Emese kiemelte:

– A Vajdasági Tehetségsegítő Tanács számára összesen 79 kérelem érkezett Vajdaság számos településéről, a 6.-tól a 12. évfolyamos tanulók köréből. Ebből 38 diák részesült egyszeri 100 ezer forint összegű, dinár értékű támogatásban. Ezúton is szeretnénk megköszönni az anyaországnak a hozzájárulást, mellyel segítik a szociálisan hátrányos helyzetű, de tehetséges diákok előrehaladását, ezzel megalapozva a jövőbeli sikereiket – mondta a bírálóbizottság elnöke.

Az ösztöndíj-támogatás lebonyolítója, a Vajdasági Tehetségsegítő Tanács 2021. október elsején hirdette meg a pályázatot. A beérkezett dokumentumok feldolgozása alkalmával pontozásra kerültek a tanulmányi eredmények, a tavalyi iskolai versenyeredmények és a szociális helyzetet befolyásoló tényezők. Emellett ellenőrzésre került a gyerek tehetségpont-igazolása és a tehetségpont-ajánlása is. A Tehetségsegítő Tanács bírálóbizottságának döntése után az anyaországi illetékesek is áttekintették a dokumentumokat, és jóváhagyták a listát.

A szerződés aláírása (Fotó: Molnár Edvárd)

A szerződés aláírása (Fotó: Molnár Edvárd)

Néhány tanulóval tegnap a sajtótájékoztatón került sor a szerződés aláírására, a többi diáknak is már csak alá kell írnia az eljuttatott szerződést, ezt követően pedig megindulnak a kifizetések. Az ösztöndíjasoknak azonban lesz még egy feladatuk júniusban. Egy beszámolót kell írniuk, hogy elmeséljék, hogyan és mivel segítette őket az anyagi támogatás.