2024. március 28., csütörtök

Küzdelem Belgrádért

A főváros egyes választóhelyei este 9 óra után is nyitva voltak

Belgrádban rendkívüli érdeklődést mutattak a polgárok a választások iránt, különösen a kora esti órákban, amikor hosszú sorok alakultak ki egyes választóhelyeken. Volt, ahol emiatt majdnem fél tízig nyitva tartották a választóhelyet. A helyi választási bizottság még tegnap délután sem tette közzé a részleges eredményeket. A szavazás folyamatát kísérő civil szervezetek adatai alapján azonban Belgrádban a lakosság 57,2 százaléka élt szavazati jogával, mintegy 6 százalékkal többen, mint 2018-ban (és csaknem 10 százalékkal többen, mint 2020-ban).

A CeSID és az IPSOS, valamint a CRTA részeredményei szerint úgy tűnik, hogy a Szerb Haladó Párt ugyan begyűjtötte a szavazatok többségét, mégsem érte el a fővárosban a négy évvel korábbi, 45 százalékos fölényt.

A CeSID/IPSOS a szavazatok 81,5 százalékos feldolgozottsága szerint az eddig a városi hatalmat képező SZHP köré csoportosuló lista a szavazatok 39,1 százalékát szerezte meg, a Szerbiai Szocialista Párt és az Egyesült Szerbia pedig 7-7 százalékát. Az ellenzékiek közül az Egyesülve Belgrád győzelméért lista a szavazatok 20,1 százalékát, a Moramo a 10,4 százalékát, a NADA listája a szavazatok 6,2 százalékát, a Fogadalom Szerb Pártja (Srpska stranka Zavetnici) 3,7 százalékát, a Dveri köré csoportosuló koalíció pedig a 3,6 százalékát.

Ezt az eredményt erősítette meg a CRTA eredménye is 99 százalékos szavazatfeldolgozás után. Eszerint a haladók és polgármesterjelöltjük, Aleksandar Šapić a szavazatok 38,1 százalékát gyűjtötte be, a Vladeta Janković vezette Egyesülve Belgrád győzelméért lista a szavazatok 31,3 százalékát, a Moramo – Jobb városért lista és Dobrica Veselinović polgármesterjelöltjük 10,8 százalékát, a szocialisták és Toma Fila polgármesterjelöltjük a szavazatok 6,9 százalékát, a Miloš Jovanović vezette Remény Belgrádért a 6,3 százalékát, a Zavetnici 3,5 százalékát, a Dveri pedig a 3,4 százalékát. A többi lista nem lépte át a választási küszöböt.

A CRTA tegnap délutáni sajtótájékoztatóján Raša Nedeljkov programigazgató kiemelte, Belgrádban a szavazóhelyek 5 százalékánál figyeltek meg szabálytalanságot és jogsértést, amelyek esetében feljelentést tett a rendőrségen. Kiemelte azonban, hogy ezek a rendellenességek nem befolyásolták nagyobb mértékben a végső eredményt.

Médiabecslések szerint a 110 fős belgrádi városi képviselő-testületben a haladóknak 48 mandátumuk lesz, a szocialistáknak pedig 8. Ha a két párt folytatja az együttműködést, a mandátumok többségével ők alakítják majd a városvezetést. Ha erre nem kerül sor, akár az ellenzék összefogva (köztük az SZSZP-vel) átveheti a fővárosban a városvezetés lehetőségét. A polgári irányvonalként megjelölt Egyesülve Belgrád győzelméért és a Moramo koalíciója ugyanis nem elegendő (a két koalíciónak eddig jósolt 26, illetve 13 mandátum összeadva is kevés). Egyelőre legnagyobb esélye az SZHP-nek van arra, hogy valakivel koalícióban folytassa a város vezetését, és ettől a kisebb pártok vezetőinek első megnyilatkozása szerint (mindenekelőtt a szélsőjobboldal részéről), többen nem zárkóznak el.

Ugyanakkor miután az SZHP-listáról mintegy 48 mandátum megszerzése lehetséges, az Aleksandar Vučić nevével fémjelzett listán a 42. helyen induló, a Vajdasági Magyar Szövetség egyedüli képviselőjelöltje, Nebojša Marjanović, a VMSZ belgrádi városi szervezetének elnöke ezúttal is része lesz Belgrád képviselő-testületének.