2024. március 28., csütörtök

FRISSÍTETT – A RIK közzétette a parlamenti választások előzetes eredményeit

A Köztársasági Választási Bizottság (RIK) ma este közzétette a parlamenti választások előzetes eredményeit. Az elnökválasztások elsőfordulójában is Aleksandar Vučić, a Szerb Haladó Párt jelöltje győzedelmeskedett a szavazatok 58,65 százalékával – jelenti a B92 hírportál.

Az elnökválasztásokon második helyen végzett Zdravko Ponoš, az ellenzéki tömörülés jelöltje a szavazatok 18,25 százalékával.

A kormánypárt megszerezte a döntő győzelmet a parlamenti választásokon is, azonban első alkalommal nem lesz többségben, ezért koalícióra kell lépjen az eddigi partnerekkel, a Szerb Szocialista Párt-Egységes Szerbia pártszövetséggel. A másik opció, hogy valamelyik kisebbségi párttal alkot koalíciót, ez esetben mindenekelőtt a Vajdasági Magyar Szövetség kerülhet szóba.

Vladimir Dimitrijević, a RIK elnöke kijelentette, hogy sikeresen lebonyolított választási estét tudhatnak maguk mögött.

– A 6.268.496 szavazásra jogosult polgár közül 3.675.064 személy adta le szavazatát.Az érvénytelen szavazólapok száma 109.294, míg az érvényeseké 3.558.855 – tette hozzá Dimitrijević.

A parlamenti választások előzetes eredményei a következők:

Aleksandar Vučić -Együtt mindent elérhetünk lista 1.576.082 szavazatot szerzett, ami 42,97 százaléknak felel meg. Az Együtt Szerbia Győzelméért lista 497.797 szavazatot kapott, vagyis 13,57 százalékot. Ivica Dačić - Miniszterelnök listája 421.697 szavazatot tudhat magáénak, vagyis 11,57 százalékot.

A Vajdasági Magyar Szövetség 58.714 szavazatot szerzett, vagyis 1,60 százalékot.

Emlékeztetőül: a RIK vasárnap este jelentette be, hogy az előzetes eredményeket hétfő este, vagyis ma jelenti be.