2024. március 29., péntek

Az Európai Bizottság megoldást keres a szerbiai kőolajimportra

Az Európai Bizottság olyan megoldást keres, amellyel megtudná védeni a Szerbiába irányuló kőolajimportot, ugyanis az Adria-kőolajvezetéket működtető horvát JANAF (Jadranski naftovod) kilátásba helyezte, hogy májusban leállítja az olajszállítást a Szerbiai Kőolajipari Vállalatnak (NIS) – írja az N1 hírportál.

– Minden döntést, ami a szankciók meghosszabbítására, vagy bővítésére vonatkozik az Európai Tanács egyhangúlag hozza meg. Megoldást keresünk a Szerbiába irányuló kőolajimport védelmére – áll az Európai Bizottság közleményében, amit a Szabad Európa Rádió kérdésére válaszolva adtak ki.

Mint azt már korábban is közöltük, az Adria-kőolajvezetéket működtető horvát JANAF (Jadranski naftovod) március 29-én bejelentette, hogy az unió március 15-én kelt rendelete érinti azt a szerződést, amit a Szerbiai Kőolajipari Vállalattal (NIS) kötöttek és ami idén decemberben jár le.

A NIS vállalata 2008 óta az orosz Gazpromneft többségi tulajdonában van, amit az EU szankciókkal sújtott az ukrajnai orosz katonai invázió miatt.