2024. március 29., péntek
UKRAJNAI HÁBORÚ

Rakétákkal támadták Odesszát

Több rakétát lőttek ki Odesszára vasárnap reggel: a Fekete-tenger partján fekvő kikötővárosban találat ért egy olajfinomítót, amely kigyulladt.

A helyi önkormányzat a Telegram-csatornáján elmondta, hogy a légvédelem több rakétát megsemmisített.

Az EFE spanyol hírügynökség szemtanúkra hivatkozva azt írta, hogy legalább hat, különböző erősségű robbanás történt, amelyek nyomán három helyszínen fekete füstfelhő emelkedett a magasba. Áldozatokról egyelőre nem tudni.

Az orosz hadsereg vasárnap azt ígérte: lehetővé teszi, hogy a külföldiek távozzanak Mariupolból és Bergyanszkból. A külföldiek többsége a háború miatt a kikötővárosokban veszteglő teherhajók legénységének tagja. Mihail Mizincev orosz vezérezredes, a humanitárius reagálásért felelős tárcaközi koordinációs parancsnokság és a Nemzeti Védelmi Irányítási Központ vezetője felszólította az ukrán hatóságokat, hogy garantálják a zöldfolyosók biztonságát.

Eközben a brit katonai hírszerzés közölte, hogy az orosz haditengerészet továbbra is tengeri blokád alatt tartja Ukrajnát, ellehetetlenítve a tengeri utánpótlást. A hírszerzés hozzátette: a Fekete-tengeren található aknák komoly kockázatot jelentenek a hajózásra. A tengeri aknák eredete vitatott, de a britek szerint szinte biztosan az oroszok tevékenységének eredménye.

David Arahmija, az ukrán tárgyalócsoport egyik tagja elmondta, hogy Oroszország jelezte, hogy a békeszerződés-tervezetek kellően előrehaladott állapotban vannak ahhoz, hogy a két ország vezetői között közvetlen konzultációkat folytassanak. Hozzátette, hogy Oroszország a Krím kivételével elfogadta Ukrajna általános álláspontját.

Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője szerint az Oroszországgal fenntartott kapcsolatok és a párbeszéd újraértékelésének ideje akkor jön el, amikor az európaiak, ahogyan fogalmazott, kijózanodnak az amerikai bourbonból. Úgy értékelte, ez nem rövid távú perspektíva, eljön majd az ideje.