2022. augusztus 18., csütörtök

Pandapokalipszis

Domee Shi: Pirula panda

Személyiségfejlődésünk egyik mérföldköve a kamaszkor, amikor számtalan testi-lelki változáson megyünk keresztül. Ez az életszakasz átmenet a gyermekkor és a felnőttkor között – az ember gyereke ilyenkor folyton vitatkozik, lázad, kérdéseket tesz fel, szeretné meghatározni önmagát. Magatartásában egyaránt felfedezhetők gyermeki és felnőttes vonások, bár viselkedésével és külsejével is különbözni akar a felnőttektől. Életében a kortársak hatása felerősödik, valamely ifjúsági szubkultúra válik meghatározóvá, miközben fokozatosan leválik a szüleiről. Egyszóval megkísérel felnőni. Ez a folyamat azonban nemcsak hosszadalmas, hanem kalandos, rázós, sőt megrázó is lehet, hiszen a fiatal ekkor kezdi formálni saját véleményét, ízlését, próbálgatja az önállóságot. Igyekszik kitolni saját határait. Mindehhez természetesen a szülőknek is van egy-két szavuk, hiszen az addig szófogadó gyerek egyszerre kezelhetetlenné válik, új szokásokat vesz fel, más beszédstílust használ, megszaporodnak a családon kívül szervezett programjai. A helyzet sok türelmet és figyelmet igényel mind a felnőttek, mind a kamaszok részéről, hiszen a felnövési procedúra felforgathatja mindannyiuk életét.

E serdülőkori megpróbáltatásokat választotta témájául Domee Shi rendezőnő a Pirula panda (Turning Red) című, amerikai-kanadai animációs vígjátékának, amely a Disney és a Pixar 2022-es szerelemgyereke. A százperces kalandfilm főhőse a családjával Torontóban élő, 13 éves kislány, Mei Lee, aki jólnevelt, szófogadó, eminens diák. Iskola után még arra is jut ideje, hogy a családi vállalkozásba besegítsen, a szülei ugyanis egy szentélyt működtetnek turisták számára. A kamaszodó Mei Lee azonban egyre nehezebben viseli el, hogy aggódó anyukája szeretne minden lépéséről tudni, igyekszik mindig a közelében lenni, ezáltal meglehetősen kényelmetlen, mi több, rémisztő helyzeteket okozva a tinédzsernek. Ráadásul mintha az érdeklődésében, kapcsolataiban és testében bekövetkező változások nem volnának éppen elegek, egy reggel történik valami varázslatos, és attól kezdve, ha Mei Lee indulatos lesz vagy zavarba jön, hatalmas vörös pandává változik. A látványos átalakulás természetesen nem maradhat sokáig titokban, kiderül mind az iskolatársak, mind a barátnők, mind a családtagok számára, bár senkiből nem a várt reakciót váltja ki. A kislány legnagyobb meghökkenésére ugyanis az általa szörnyűnek tartott pandakülső a barátnőinek nagyon tetszik, az iskolatársak menőnek tartják, a szüleitől pedig megtudja, hogy csodás átalakulásával nincs egyedül, hiszen családjának nőtagjai korábban már átestek a maguk pandakorszakán. Azaz korábban mindegyikükben feltámadt a vörös panda, csak ők már megtanulták kezelni, élni vele. Mei Lee-re is hasonló feladat vár: meg kell ismernie önnön énjének kitörő, vad részét, meg kell tanulnia elfogadni önmagát, mindeközben pedig a szülői szigor ellen is lázadnia kell, hiszen csak így juthat el barátnőivel a vágyott tinibanda koncertjére, ahová a szülők nem engedik el őket. Márpedig az „évszázad koncertjét” semmiképpen sem lehet kihagyni.

Több szálat és gazdag szimbólumrendszert alkalmaz tehát a Pirula panda, hiszen nézhetjük fantasztikus meseként, amelyben a vörös pandává válás a fő humorforrás, melynek hatására kínos és vicces epizódok sorjáznak a végkifejletig, azaz a megoldásig. Aztán tekinthetünk az animációs kalandfilmre a nagylánnyá/nővé válás metaforájaként is, melynek köszönhetően egy gyereklány megismeri önnön testét, külső és belső értékeit, és megtanulja testi/lelki jellegzetességeit úgy kezelni, hogy azok az előnyére, épülésére váljanak. Harmadsorban tekinthetünk a történetre a szülőktől való leválás szimbólumaként is, hiszen a vörös panda az elengedést, az elszakadást, az anyának okozott csalódást szimbolizálja, arra mutat rá, hogyan lehet kilépni az élet minden területét szabályozni kívánó szülői függésből. Mindezeken túl a vörös panda saját lázadó énünk jelképe is egyben, hiszen a filmben elhangzik az édesapa szájából a bölcs szülői meglátás, miszerint mindenkiben ott él egy fenevad, mindenkinek van egy zűrös, zajos, furcsa része, amit elzár magában, és a többség ki sem engedi soha. A személyiség rossz, vagy talán helyesebb úgy fogalmazni, hogy lázadó vonásait azonban nem elnyomni kell, hanem meg kell tanulni kezelni ahhoz, hogy valóban szabadon élhessük az életünket.

Ehhez nemcsak a filmbéli kamaszok, hanem a filmbéli nők, anyák is jó példával szolgálnak, hiszen bebizonyítják, hogy adódhatnak olyan szituációk az életben, amikor szabadjára kell engedni az ösztöneinket, még akkor is, ha ez valódi „pandapokalipszis”-t okoz. A pandaszemélyiség pedig amennyire ijesztőnek és meghökkentőnek tűnhet zabolátlanságával, éppen annyira vicces, szerethető és elragadó is lehet, miként egy nagy, lángvörös, bolyhos panda, akihez kellemes odabújni. Domee Shi kedves, vicces, pörgős mozija igazi életigenlő és szabadságigenlő alkotás, melyet nemcsak a gyerekek, hanem a felnőttek is bátran végigülhetnek. Hátha a kalandok végeztével újra felfedezik magukban önnön, rejtett pandaénjüket – ez a tapasztalat felérhet egy önismereti kalandtúrával.