2024. április 20., szombat

Várják a kerékpárvásárlókat

Hamarosan odaitélik az új biciklibeszerzési támogatásokat

Az újvidéki önkormányzat meghagyásából megkezdték a szerződések aláírását azzal az 1802 személlyel, akik sikeresen pályáztak a város kerékpárvásárlási támogatására.

Az újvidéki önkormányzat 10.000 dináros támogatást oszt szét 1802 helybeli személynek, a projektet a Szerbiai Természetkedvelők Egyesülete bonyolítja le. A szerződéseket az Újvidéki Vásáron, a szökőkút közelében elhelyezkedő házikóban lehet aláírni, munkanapokon 9 óra és 18 óra között, továbbá április 2-án, szombaton is egész nap.

Stevan Savanović, a Szerbiai Természetvédő Egyesület egyik alapítója a szerződéskötéssel kapcsolatban megtartott sajtótájékoztatón elmondta, hogy a versenypályázatra összesen 8125 személy jelentkezett, közülük 2200-an már a megnyitást követő első öt percben.

– Hétfőn 10 órakor, amikor megnyílt a versenypályázat, már 3500-an várakoztak online, hogy minél gyorsabban kitöltsék az űrlapot, óriási volt az érdeklődés a kerékpárvásárlási támogatás iránt. Másfelől, ebből az is kiderül, hogy az újvidékieknek sokat jelent a környezetük megóvása, és a kipufogógázok által keletkezett légszennyezettség csökkentése. Szeretnék köszönetet mondani az újvidéki önkormányzatnak azért, hogy kiváló lehetett az együttműködésünk a projekt megvalósítása során. Nagyon jó, hogy a város megértette a támogatás jelentőségét – magyarázta Savanović.

Mira Radenović, a városi környezetvédelmi tanács tagja is jelen volt az első egynéhány szerződés aláírásánál.

– Az újvidékiek nagy érdeklődése arra motivál bennünket, hogy a jövőben is folytassuk a kerékpárvásárlási támogatások kiosztását, és a kerékpár-úthálózat kiépítését, mert ez nagymértékben hozzájárul a polgárok egészségesebb életmódjához és a gépjárműforgalom csökkentéséhez – véli Radenović.