2024. március 29., péntek

Köszöntötték a Koszovóból hazaérkező békefenntartókat

A honvédség KFOR-kontingense Koszovóból hazaérkezett 25. váltásának katonáit köszöntötték Debrecen főterén csütörtökön.

A református nagytemplom előtt felsorakozó békefenntartóknak Kósa Lajos, az Országgyűlés honvédelmi és rendészeti bizottságának fideszes elnöke mondott köszönetet helytállásukért.

Kitért a 2016-ban elkezdett Zrínyi haderőfejlesztési programra, amelynek jegyében jelentős hadiipari beruházások zajlottak Magyarországon. A bizottsági elnök szerint a felkészült katonák mellett a fejlett hadiipar is hozzájárul az ország biztonságához.

Puskás István (Fidesz–KDNP), Debrecen alpolgármestere az 5. számú Bocskai István lövészdandár hazatérő katonáinak azt mondta, Magyarország a béke pártján van, a béke országa volt, és az is kíván maradni.

„A katonára azért van szükség, hogy ne legyen rá szükség” – idézte Deák Ferencet, a haza bölcsét a békefenntartó katonák visszafogadó ünnepségén Ruszin-Szendi Romulusz, a Magyar Honvédség (MH) parancsnoka.

A békefenntartó kontingensnek is azért kellett ott lennie Koszovóban, hogy ne legyen rá szükség. A magyar misszió magabiztos fellépése, tudása, képessége hozzájárult ahhoz, hogy Európának azon a részén továbbra is békében élhetnek az emberek – tette hozzá.

Ruszin-Szendi Romulusz fontosnak nevezte a Belügyminisztérium, a rendőrség munkájának támogatását, hogy a keletről és a délről jövő kihívásoknak egy időben eleget tudjanak tenni, és teljesítsék az alaptörvényben rögzített feladatukat.

„Közben készülni kell a legrosszabbra: mi nem engedhetjük meg, hogy ha bármely irányba eszkalálódik a helyzet, a magyar katona, a Magyar Honvédség ne legyen képes ellátni a feladatait” – közölte.