2024. április 20., szombat
VÁLASZTÁSOK 2022

Ezerháromszáz sikeres projekt

Óbecsére és Péterrévére látogattak a Prosperitati Alapítvány képviselői és a VMSZ több politikusa

A Prosperitati Alapítvány szervezésében kiemelt jelentőségű gazdasági fejlesztések megtekintésére került sor csütörtökön Óbecsén és Péterrévén. A péterrévei Szabó Árpád családja 32 éve foglalkozik halkereskedelemmel. 2013-ban alakult meg a Fish&Food, a Prosperitati Alapítvány támogatásának köszönhetően pedig 2020-ban megnyílt a halfeldolgozó üzem is. A kínálatban egyaránt találhatók friss édesvízi és tengeri halak, valamint fagyasztott halak is, a feldolgozó üzemben főleg édesvízi halakat dolgoznak tovább.

– Ezek a támogatások nagyon segítik a munkánkat. Mi többek között pályáztunk szállítóeszközökre is, amit szintén megkaptunk, erre szintén nagyon szükségünk volt. Most pedig egy hűtőházra pályáztunk, mivel raktároznunk is kell, van raktárunk bérelve, de hát szeretnénk saját raktárat. Szintén pozitív lett az elbírálás, ennek a beruházásnak az értéke 80 millió dinár – mondta Szabó Árpád, a péterrévei Fish&Food vállalkozás tulajdonosa.

(Fotó: Gergely Árpád felvétele)

(Fotó: Gergely Árpád felvétele)

Az óbecsei Blazsanik család szántóföldi növények termesztésével foglalkozik. A Prosperitati Alapítványnál több alkalommal is sikerrel pályáztak, legutóbb a kiemelt jelentőségű, közepes léptékű mezőgazdasági fejlesztési pályázaton nyertek támogatást.

– Mi eddig háromszor pályáztunk sikeresen a Prosperitati Alapítványnál. 2016-ban egy kapcsolható eszköz megvásárlásához kaptunk támogatást, 2017-ben egy középberuházást nyertünk, ez tartalmazott egy magtárolót, kettő precíziós vetőgépet, illetve egy traktort. Ennek a pályázatnak az értéke 19 millió dinár volt, ebből közel 7 millió dinárt támogatott az alapítvány. A harmadik pályázat, amit megnyertünk, az forrás függvényében van még, ez egy kiemelt jelentőségű fejlesztés. Itt 34 millió dinár a teljes projekt, 16 millió dinárt támogat a Prosperitati. Kapcsolható eszközök és pótkocsik vásárlására, betonutak kiépítésére és szárítókapacitás bővítésére igényeltük a támogatást. Ezek a támogatások nagy mértékben meglendítették a vállalkozásunkat, mert valóban szükségünk volt ezekre az épületekre és gépekre. Ha saját részből meg is tudtunk volna ezeket valósítani, az lényegesen több időt vett volna igénybe – mondta Blazsanik Kristóf, óbecsei földműves.

(Fotó: Gergely Árpád felvétele)

(Fotó: Gergely Árpád felvétele)

Az óbecsei Kádas Csaba kőfaragással foglalkozik, családi vállalkozásukat dédnagyapja alakította 1940-ben.

– Dédnagyapámtól nagyapám örökölte a vállalkozást, tőle az édesapám, én pedig tíz évvel ezelőtt vettem át édesapámtól. Kezdetben csak cement padlólapokat készítettek, sírköveket, az idő múlásával az építkezés felé is nyitottunk, mostmár konyhapultokat, fal- és lépcsőburkolatokat is készítünk. Nálunk a minőség a legfontosabb, nem a mennyiség. A Prosperitati Alapítványnál kétszer pályáztunk sikerrel. Ezeket az eszközöket önerőből nem tudtuk volna megvenni, nagy segítség volt, hiszen ezek már korszerű gépek, ezzel tudunk a piacon minőséget nyújtani – mondta Kádas Csaba kőfaragó, az óbecsei Kamenpromet tulajdonosa.

Juhász Bálint, a VMSZ Intézőbizottságának elnöke és a Prosperitati Alapítvány ügyvezetője elmondta, hogy Óbecse községben több mint 1300 projektet támogatott eddig a Prosperitati Alapítvány 10 millió euróval, ennek köszönhetően 20 millió eurónyi beruházás valósult meg.

(Fotó: Gergely Árpád felvétele)

(Fotó: Gergely Árpád felvétele)

– A péterrévei Fish&Food egy dinamikusan fejlődő piacot szolgál ki széles termékskálával, nem csak puszta kereskedelem, hanem feldolgozás is benne van ebben a vállalkozásban, így tud több embernek megélhetést biztosítani a szülőföldön, és azt gondolom, igazolta minden elvárásunkat ez a vállalkozást. Az óbecsei Blazsanik család gazdasága nagyon jó példa arra, hogy szorgalommal, kitartással, az ősök örökségéhez ragaszkodva hogyan lehet fejlődni, illetve hogyan lehet a nagy táblás mezőgazdasági termelést kiegészíteni feldolgozással. Itt a növények szárítására gondolok, és hogyan lehet egy családnak megkapaszkodni és fejlődni itt, Vajdaságban. Az óbecsei Kamenpromet egy negyedik generációs vállalkozás, ami foggal-körömmel küzd a szülőföldön maradásért, ami nemcsak, hogy megkapaszkodni, hanem fejlődni tud. Azért is érdekes, mert a kőfaragó szakmáról van egy elképzelésünk, de az építőiparban és a bútoriparban is olyan kifutása van ennek a vállalkozásnak, hogy a bevételük ötven százaléka már innen származik – közölte Juhász Bálint.

Szekrény Anetta, a VMSZ köztársasági parlamenti képviselőjelöltje elmondta, hogy fontos a vajdasági gazdasági program fejlesztés.

(Fotó: Gergely Árpád felvétele)

(Fotó: Gergely Árpád felvétele)

– Fontos, hogy a szerbiai költségvetésből minél több pályázati pénz jusson Óbecse községbe, hiszen fontos a magyar érdek érvényesítése. Fontos, hogy Vajdaság is arányosan fejlődjön. A hazai pályázatokkal tudjuk támogatni a vállalkozások infrastruktúrájának fejlesztését, a szállítást, beszerzés, feldolgozás vagy bármilyen szolgáltatási formát – hangsúlyozta Szekrény Anetta.

A kiemelt jelentőségű gazdasági fejlesztéseket megtekintette a Vajdasági Magyar Szövetség több politikusa is, többek között Fremond Árpád, Újhelyi Ákos, Gyivánovity Dániel, Vicsek Annamária, Lálity Urbán Emese és a VMSZ óbecsei helyi szervezetének a tagjai is.