2024. április 16., kedd

Korszerű egészségházat kap Sóvé

A Verbászhoz tartozó település új gyermekrendelőt és fogászatot kap

Folyamatban van a Verbász községhez tartozó Sóvé (Ravno selo) település egészségházának felújítása. A falusi rendelő annak idején a második világháború előtt épült egyemeletes épületben kapott helyet, ahol hosszú évtizedek óta a jelenlegi munkálatok az első jelentősebb beruházásnak számítanak.

A munkálatokat tegnap megtekintették a verbászi Veljko Vlahović egészségház, az önkormányzat, valamint a sóvéi helyi közösség képviselői, és mint elhangzott, az 1938-ban felemelt épületet az alaptól a tetőig, kívül-belül teljesen felújítják, minden szükséges eszközzel felszerelik, ez mellett pedig néhány új egészségügyi szolgáltatást is indítanak. Megtudtuk azt is, hogy az egészségház mellett a településen egyéb munkálatok is folyamatban vannak, így például rekonstruálják a helyi közösség és a kultúrotthon épületét is.

− A sóvéi egészségház rendbe tételével egyértelműen megmutatjuk az irányvonalat amelyen haladunk, és azt az elhatározásunkat, hogy megkönnyítsük az itteni polgárok életét. Az önkormányzat határozata értelmében az épületen teljes körű felújítást hajtanak végre, többek között elvégzik a tetőcserét, a villamos hálózat, a nyílászárók, a padló- és falburkolat cseréjét stb., ezek után az itt élő polgárok egy teljesen korszerű és a mai követelményeknek megfelelő egészségházat kapnak. A minőségi egészségügyi ellátás minden polgár számára az egyik prioritás, a projektummal pedig ennek megvalósulását céloztuk meg – magyarázta Predrag Rojević, Verbász község polgármestere. Kiemelte, az egészségház rekonstrukciójával egyidejűleg a faluban felújítják a hat évvel ezelőtt leégett kultúrotthonnak és a helyi közösségnek az épületét, az óvoda előtt új parkolót hoztak létre, valamint felújították az utcai közvilágítást is.

Szavai szerint Sóvén a szerb kormány támogatásával a napokban további két nagy beruházás vette kezdetét: az ivóvízhálózat teljes körű felújítása és a csatornahálózat kiépítése.

A munkálatokat Predrag Rojević mellett megtekintette még Sanja Žigić, a képviselő-testület elnöke, Tijana Aleksić, polgármester-helyettes, Srđan Stanić, a községi tanács tagja és dr. Goran Đurović a verbászi egészségház megbízott igazgatója is.

− Az alapoktól a tetőig minőségi anyag felhasználásával folyik a helyi egészségház rekonstrukciója, ahol a fogászat mellett új gyermekorvosi szolgálat is helyet kap, továbbá két akadálymentesített bejáratot is létrehoznak – mondta Goran Đurović.