2024. március 29., péntek

Magyar arany és ezüst

A szabadfogásúak 65 kilogrammos kategóriájában szereplő Muszukajev Iszmail parádés teljesítménnyel aranyérmet nyert kedden a budapesti birkózó Európa-bajnokságon.

Az FTC kabardföldi származású sportolója a számára ötödik hellyel zárult tokiói olimpia óta nem versenyzett, hétfőn azonban nem látszott rajta a kihagyás, ugyanis az albán színekben versenyző Islam Dudaevet, majd az elődöntőben a lengyel Krzysztof Bienkowskit is könnyedén, technikai tussal győzte le.

A kedd esti finálé előtt azonban az nyilvánvalónak tűnt, hogy a helyosztón nem lesz olyan könnyű dolga mint addig, ugyanis az ellenfél az olimpiai ezüstérmes, háromszoros világbajnok azeri Haji Aliyev volt, akivel korábbi meccseiken kiélezett csatákat vívott. Muszukajev aztán minden papírformára rácáfolt és elképesztő magabiztossággal, fantasztikus akciókat bemutatva, kevesebb mint öt és fél perc alatt győzött.

A finálé első két percében gyakorlatilag semmi sem történt a szőnyegen, a két kimagasló tudású szabadfogású láthatóan tartott egymástól, így nagyon óvatosan keresték a fogást. A meddő csatában a bírók szerint a magyar volt passzívabb, ezért kétszer is figyelmeztették. A második után fél perce volt Muszukajevnek pontot szerezni, ám nem erőltette az akciót, így Aliyev került előnybe (0:1).

A harmadik percben aztán Muszukajev meglepőt húzott, gyönyörű lábratámadással ledöntötte (2:1) az azerit, majd orsóba fogta és kétszer pörgette (6:1). A BOK Csarnok mintegy ezer fős szurkolóseregének magyar része üdvrivalgásban tört ki, míg a meglepően nagy számú azeri része elcsendesedett, s egészen a második szakasz kezdetéig igyekezett megemészteni az addig látottakat.

Ugyanakkor a vendégnézőknek a folytatásban sem jutott több öröm. Muszukajev rendkívül koncentrált maradt, az egyre frusztráltabb Aliyev pedig csak szabálytalan eszközökkel tudta őt felborítani. Az azerit kétszer is intették (8:1), a másodiknál kifejezetten sportszerűtlenül riválisa ágyékához nyúlt. A 29 éves magyart ezzel sikerült annyira felpaprikáznia, hogy nem sokkal később egy gyönyörű gáncs után hátára vágta (12:1) és technikai tussal zárta le a küzdelmet.

Muszukajev Iszmail 2019 óta versenyzik magyar színekben és még abban az évben vb-harmadik lett, majd a tavalyi tokiói olimpián az ötödik helyet szerezte meg. A mostani az első érme Európa-bajnokságról, egyúttal az első magyar dobogós hely az idei kontinensviadalon.

A szabadfogásúak 97 kilogrammos kategóriájában szereplő Bajcajev Vlagyiszlav elveszítette fináléját, így ezüstérmet szerzett kedden a budapesti birkózó Európa-bajnokságon.

A 31 éves honosított sportoló idén csatlakozott a magyar válogatotthoz, melynek színeiben a BOK Csarnokban mutatkozott be nemzetközi versenyen, s a debütálása szinte a lehető legjobban sikerült.