2024. április 20., szombat
VÁLASZTÁSOK 2022

Családvédelem Magyarországon és Szerbiában

Adán családkonferenciát tartottak anyaországi és szerbiai előadók részvételével

A Kárpát-medencei Családszervezetek Szövetsége és a Moholi Családok Egyesülete az anyaország támogatásával családkonferenciát rendezett Családvédelem Magyarországon és Szerbiában címmel kedden Adán a községháza dísztermében. A családvédelem témakörével foglalkozó tanácskozáson üdvözlőbeszédet mondott Márton Zsuzsanna, a Kárpát-medencei Családszervezetek Szövetségének elnöke. Kiemelte, hogy az adai konferencia a végállomása annak a konferenciasorozatnak, amelyet a napokban a felvidéki Komáromban, Budapesten és az erdélyi Csíkszeredában rendeztek meg. Elmondta, hogy a programsorozat aktualitását az adja, hogy Magyarország azon országok közé tartozik, ahol a gyermekek jövője sorskérdésnek számít. Ezt a szemléletet az anyaország mellett a határon túlra kiterjesztett családpolitikai intézkedésekkel a nemzeti kisebbségekben élő családok számára is elérhetővé tették. A szövetség megalakulása óta több tízezer családot fog össze, és erősít meg abban a kötelességtudatban, hogy a gyermek, a család és főként a nagycsalád egy hatalmas érték. A szövetség követendő példát igyekszik mutatni, és vonzóvá tenni a családos életformát. Megemlítette, hogy a 21. század kihívásai között a család, a gyermek, az életvédelem tekintetében fontos a jogi védelem is. Elmondta, hogy a KCSSZ tevékenyen támogatja a magyar kormány április 3-ai népszavazási kezdeményezését a gyermekek megvédése érdekében, és kiáll a gyermekvédelmi törvény rendelkezései mellett. A házigazdák nevében a Moholi Családok Egyesületének elnöke, Világos Tibor köszöntötte a tanácskozás résztvevőit és mutatta be az egyesületet.

A tanácskozáson többféle megközelítésben négy előadás hangzott el a családvédelemről. Elsőként dr. Beneda Attila, az anyaországi Emberi Erőforrások Minisztériuma családpolitikáért felelős helyettes államtitkára tartott Családbarát ország – egészséges nemzet címmel előadást, amelyen beszélt a kormányzat családpolitikai alapelveiről, céljairól, eszközeiről és intézkedési területeiről, valamint az eredményeiről. Ezt követően hangzott el De Negri Ibolyának, a Magyar Nemzeti Tanács Végrehajtó Bizottsága tagjának előadása Az MNT diák- és családtámogatásáról címmel. Majd Ördög Róbert családterapeuta A családokról Délvidéken címmel tartott előadást. Végezetül Bálint Ferencnek, az adai Pro Communitas civil szervezet elnökének A családok edukálásának fontosságáról című előadását hallgathatták meg a tanácskozás résztvevői.