2024. április 20., szombat

Tűz a vízparton és egy tanyán

Szenttamáson 150 bála takarmányborsó vált a lángok martalékává

Égett és ropogott a nád és a sás a szenttamási régi vásártéren a Duna–Tisza–Duna-csatornán lévő Slajszhoz közeli városrészen. A település nyugati oldalán gomolygó sűrű fekete füstöt vasárnap délután 14 óra tájban észlelték, és bár a tűzoltók rövid időn belül a helyszínre érkeztek, már javában lángba borult a csatorna partja. A szél közben a lángokat átsodorta a közelben lévő tanyára is, amelynek udvarában 150 bála takarmányborsó gyulladt ki, így a tűzoltók a vízsugarakat erre irányították. A lángoló bálák szétterítésére és a tűz további terjedésének megakadályozására külön erőgépet is bevetettek.

A lángokat, melyek szerencsére a tanyára nem terjedtek át, csak az esti órákban sikerült megfékezni, a kár azonban így is tetemes, ugyanis az itt lévő birkanyáj részére két évre összegyűjtött takarmánya semmisült meg.

A helyszínen járva megtudtuk, a helyzet igazán aggasztó, ugyanis csupán márciusban több mint 25 alkalommal riasztották a tűzoltókat a község területén található folyóvizek partján lévő nádas meggondolatlan/szándékos felgyújtása miatt.

Azonkívül, hogy az ilyen gyújtogatás a vízpartok közvetlen környezetében lévő házakon, tanyákon is nagy károkat okozhat, a tűz egyaránt hatalmas veszélyt jelent az itt lévő növény- és állatvilág számára is.

A felelőtlen személyek a rét szándékos felgyújtásával beavatkozásra kényszerítik a tűzoltóság készenléti egységét, ami azt eredményezheti, hogy az emberek és a vagyon biztonságát veszélyeztető nagyobb tüzek esetén az idejében történő reagálás elmarad(hat), hiszen a csapat nem tud egyszerre több helyszínen ott lenni.

A délután folyamán a helyszínen járt Radivoj Debeljački, Szenttamás polgármestere is, aki elmondta, a község segíteni fog a kárt szenvedett állattenyésztőnek. Elítélte a vandál gyújtogatást, és annak a reményének adott hangot, hogy a tettes(ek) minél előbb előkerül(nek), és elnyerik méltó büntetésüket. Egyúttal felkérte a polgárokat, hogy amennyiben bármilyen információval rendelkeznek a gyújtógató(k)ról, azt jelentsék a rendőrállomáson, vagy a 192-es telefonszámon.