2024. április 16., kedd

Kon: A választások járványügyi kihívást jelentenek

Predrag Kon epidemiológus ma kijelentette, hogy a koronavírus-járvány jelenleg stagnál és enyhén csökkenő tendenciát mutat, viszont hozzátette, hogy a vírus aktivitása lassabban csökken, mint azt a hónap elején gondolták – írja a 021.rs hírportál.

– Járványügyi szempontból kihívást jelent számunkra az előttünk álló időszak, vagyis a választások. Remélem, hogy a polgárok viselni fogják a védőmaszkokat és betartják a járványügyi előírásokat. Ez egy kockázatos pillanat, mivel sok ember kerül kapcsolatba egymással és ezért szükséges a védekezés – mondta Kon a Szerbiai RTV-nek nyilatkozva.

Hozzátette, hogy a húsvét is közeleg, a római katolikus vallásúak pedig előbb ünneplik, mint az ortodox hívők, ezért a szerb állampolgárok nagy számban fognak visszatérni azokból az országokból, ahol a vírus jelenleg nagyobb aktivitást mutat.

Elmondta, hogy jelenleg az omikron egyik alvariánsa a legaktívabb, vagyis a stealth mutáció, ami gyorsabban terjed és ez aggodalomra ad okot.

– A húsvét után következnek az esküvők, az érettségi ünnepségek. Reméljük, hogy a vírus kikerül bennünket, de ez csak akkor történik meg, ha az elkövetkező két hétben lecsökken a fertőzöttek száma – mondta Kon.