2024. március 29., péntek

Bemutatták Csantavér értéktárát

Aki hagyományőrzéssel foglalkozik, nem a múlt miatt teszi, hanem a jövőbe néz

Családias hangulatban és nagyszámú közönség előtt került bemutatásra szombaton Csantavér település értéktára a Bartók Béla Művelődési Egyesületben. Az eseményen olyan tárgyi és szellemi javak kerültek középpontba, amelyek kifejezetten Csantavérre jellemzőek. Ilyen például a templom, a Csík-ér, az út menti keresztek, melyekből nagyon sok található a falu környékén, a napsugaras oromzat, a Biblia Múzeum vagy a zsidó temető. Az értéktárat 2020-ban hozták létre. A rendezvényen Bakos Árpád szervező elmondta, nem a múlt miatt foglalkozik hagyományőrzéssel, hanem ezáltal a jövőbe néz.
– A gyermek életében döntő szerepe van annak, hogy mit hoz otthonról, mit kap a családtól. Itt mutatunk neki irányt, miközben megtalálja helyét a közösségben. Ha nem segítünk neki, akkor nagy hibát követünk el, ugyanis ezek a hagyományok eltűnhetnek, már nem lesz mit továbbadni a felnövő korosztálynak. A hagyományőrzés nem más, mint az évszázadok alatt letisztult tudásrendszer, amely magában hordozza az emberi lét viselkedési alapmodelljeit és mintáit. Olyan magatartásformát és erkölcsi világképet képes adni a gyerekeinknek, amellyel bizton fel tudjuk készíteni őket életük további szakaszára – emelte ki Bakos Árpád.
– Vegyük észre, hogy bennünket is csoda vesz körül. Kicsit szét kell néznünk, és hinnünk, hogy mi is gazdag és egyedülálló hagyománnyal rendelkező nemzet vagyunk. Ha változtatni akarunk, akkor tegyük ezt először a szűkebb környezetünkkel – hangsúlyozta Bakos Árpád.
– Fehér Viktor néprajzkutató, a Vajdasági magyar értéktár megbízott külső munkatársa biztatására egy pályázaton vettünk részt, amit sikeresen meg is nyertünk. Nagyon szeretnénk összegyűjteni minden lényeges információt, célzottan Csantavérről, és létrehozni egy digitális adatarchívumot fotókkal, dokumentumokkal, filmrészletekkel, illetve zenei archívumokkal, amelyek mindenki számára elérhetővé válhatnak a jövőben. Csodálatos lenne, ha minél többen összefognánk annak érdekében, hogy ez az adattár átfogó legyen, és amit csak tudunk, jelenítsünk meg – mondta beszélgetőtársunk.
A pályázat része egy rövidfilm elkészítése volt a településről, Szász Csongor, Figura Imre és Bakos Árpád rendezésében, amit már láthattak is a nézők. A rendezvényen Szedlár Rudolf helytörténész is beszélt az értékek megőrzésének fontosságáról. Az eseményen Szedlár Rudolf több fényképét is kiállították, melyeket a faluról készített az 1970-es években, illetve amelyeket összegyűjtött Csantavér lakosaitól. A helytörténész pályafutása a polgárokról írt feljegyzésekkel kezdődött, mely számos publikációt eredményezett megannyi helyen, valamint öt kisebb-nagyobb könyvet is megjelentetett a falu történetéről. Szedlár Rudolf elmondta, hogy remélhetőleg őszre megjelenik Csantavér több mint háromszáz oldalas monográfiája is, melyben nemcsak a saját, hanem híres történészek, helytörténészek írásai is benne lesznek.
A résztvevők megnézték még A 100 éves ember rutinja című filmet is, mely Szász Csongor nevéhez fűződik, és Bellányi Feri bácsi, az utolsó bicskakészítő egy napjáról szól. A program keretében Bakos Réka és Bozsik Violetta népdalénekesek a Mendicus Művészeti Központ tamburazenekara kíséretében rövid műsorral kedveskedtek a jelenlévőknek. A szünetekben helyi termelők pálinkájának és borának kóstolására is lehetőség volt, a rendezvény pedig jó kedvvel és táncházzal zárult.