2022. július 3., vasárnap

A színvonalas oktatás alapja

Várja növendékeit a szabadkai Svetozar Marković Gimnázium

Aki szeret tanulni, és még nem döntötte el, milyen egyetemre iratkozna, aki kíváncsi és érdeklődő, azt szeretettel várja a szabadkai Svetozar Marković Gimnázium. Az intézmény legfőbb célja, hogy a diákok színvonalas oktatásban részesüljenek, és magas szintű felkészítést kapjanak mind az egyetemre való bejutáshoz, mind a jövőbeli tanulmányaik során.

A Svetozar Marković Gimnázium az idén is természettudományi-matematikai és társadalmi-nyelvi tagozataival várja jövendőbeli növendékeit. A biológia, kémia, fizika és matematika kedvelői a természettudományi szakot, míg a történelem, latin, filozófia vagy szociológia tantárgyakkal szimpatizálók a társadalmi-nyelvi irányt választhatják. Szeptembertől 30-30 tanulót vesznek fel. A bejutáshoz a tanuló záróvizsgájának a pontszámát, valamint a 6., 7. és 8. osztályban elért tanulmányi eredményét veszik figyelembe. Mint megtudtuk, legalább 50 ponttal kell rendelkeznie a felvételizőnek, amennyiben a gimnáziumban szeretne tanulni.

– A legnagyobb előnyök egyike, hogy itt nemcsak nyelveket lehet tanulni, hanem sok más érdekes tantárgyat is, mint például pszichológiát, szociológiát és filozófiát, ami igazán figyelemfelkeltő, illetve érdekfeszítő lehet a diákok számára. A gimnáziumot elsősorban azoknak az érdeklődőknek ajánlanám, akik a jövőben tovább szeretnének tanulni, ugyanis intézményünk nagy figyelmet fordít az anyanyelv és a matematika széles körű elsajátítására. Ez azért fontos, mivel mint ismeretes, a 2023/24-es tanévtől kezdődően a gimnázium befejeztével a diákok központi, állami érettségit fognak tenni, amely egyben a felvételijük is lesz az egyetemre. Az állami érettségi pedig három tantárgyból áll, méghozzá anyanyelvből, matematikából, a harmadik tárgyat pedig aszerint választhatják ki, hogy az adott egyetem, ahova iratkozni szeretnének, mit igényel – emelte ki Molnár Szilvia, a Svetozar Marković Gimnázium igazgatóhelyettese. Majd hozzátette:

– Intézményünk célja és feladata, hogy tanulóinkat olyan szintre készítsük fel, amellyel sikeresen folytathatják tanulmányaikat. Diákjaink számos versenyen és pályázaton vesznek részt, ahonnan mindig kimagasló eredményekkel térnek haza. Ez több szempontból is fontos. A megmérettetések jelentős mértékben növelik növendékeink önbizalmát, barátságokat alakíthatnak ki általuk, mindeközben világot is láthatnak. Közös sikernek könyveljük el azt a tényt is, hogy majdnem minden tanuló eredményesen iratkozik be a kívánt egyetemre, ami nagyszerű visszajelzés nemcsak a gimnáziumnak, hanem a tanároknak is – hallottuk az iskola igazgatóhelyettesétől.

Molnár Szilvia (Fotó: Molnár Edvárd)
Molnár Szilvia (Fotó: Molnár Edvárd)

– Nagyon jók az eddigi visszajelzéseink. Ez az, ami bennünket is ösztönöz, és mutatja, hogy jó úton haladunk. Akinek megfordul a fejében a gondolat, hogy tovább szeretne tanulni, mindenképp a gimnáziumot válassza. Intézményünkben lesz ideje és lehetősége eldönteni, hogy mi az, amit igazán szeret. Sikerélményekre tehet szert, ami nagyban hozzásegítheti érdeklődési körének kialakításához. Gimnáziumunkban olyan osztályközösségek vannak, amelyek végtelenül pozitívan hatnak egymásra. Itt előrehaladunk, és közösen segítjük egymást – hangsúlyozta Hajdú Ágnes, az intézmény magyar szakos tanára.

A gimnázium nyílt hetet is szervezett, amely igencsak sikeres volt a tanulók körében.

Hajdú Ágnes (Fotó: Dér Dianna)
Hajdú Ágnes (Fotó: Dér Dianna)

– A nyílt hét egy nagyon jó lehetőség volt arra, hogy a növendékek betekinthessenek a gimnáziumi életbe. Láthatták, hogyan folyik a munka, beülhettek egy-egy tanítási órára, ismerkedhettek a tanárokkal és egymással is. Megízlelhették, hogy mi vár rájuk, ha a mi iskolánkra esik a választásuk. Az eddigi visszajelzéseink kifejezetten pozitívak. Voltak nagyon elhivatott diákok is, akik több alkalommal is visszajöttek, és aktívan bekapcsolódtak az órákba. Emellett igazán sikeres volt a nyolcadikosok részére meghirdetett kvízjáték is, ami részben felkészülés volt az érettségire. A nyertesek közül a harminc legjobbat hívtuk el iskolánkba, ahol körbevezettük és természetesen meg is jutalmaztuk őket – tette hozzá a magyartanárnő.

Megtudtuk, hogy a Svetozar Marković Gimnázium online fogadóórákat is szervezni fog, azon tanulók részére, akik érdeklődnek az intézmény iránt, de nem tudtak megjelenni a nyílt héten. Ez alkalommal a diákoknak lehetőségük lesz bepillantani egy-egy óra menetébe, megismerkedni a tanárokkal és feltenni a kérdéseiket.

Arnold Réka első osztályos tanuló elmondta, hogy igen sok minden érdekli, ezért nehezen tudott a középiskolák között választani.

Arnold Réka (Fotó: Dér Dianna)
Arnold Réka (Fotó: Dér Dianna)

– Úgy gondoltam, hogy ha gimnáziumba megyek, ott kaphatok egy jó alapot, ahonnan bárhova mehetek tovább egyetemre. Az intézménnyel kapcsolatban az eddigi tapasztalataim teljesen pozitívak. A tanárok igazán kedvesek és segítőkészek. Az osztályom is összetartó. Maga az iskola hangulata is nagyon jó. Némely tantárgy könnyebben, némely pedig nehezebben megy. Nyilvánvalóan, aki jobb osztályzatokat szeretne, annak tanulnia kell. A választható tantárgyak közül havonta egy óra élőben, a tanteremben zajlik, a többit pedig online tartják meg a tanárok. Projekteket készítünk és bemutatjuk azokat.

Réka elmondta, hogy öt éve aktívan evez, csapatával országos bajnokok lettek. Továbbá négyéves kora óta néptáncol is, és mindezt az iskola mellett teszi. Elmondása szerint nem olyan egyszerű összeegyeztetni mindezt, de szereti a pörgést, és igyekszik mindenhol maximálisan megfelelni.

– Én mindenkinek ajánlom a gimnáziumot. Nagyon sok kitartás és akarat kell hozzá, de megéri. Ez az intézmény olyan alapot ad, amellyel bárhova továbbmehetünk – hangsúlyozta az elsős diák.

Mint ismeretes, 2018-ban országosan bevezettek egy megreformált gimnáziumi tantervet. Ennek tükrében elsőben és másodikban a tanulók érdeklődési körüktől függően a gimnázium által felajánlott négy tantárgyból kettőt választanak, amelyet heti egy-egy órával tanulnak. Ezek pedig: nyelv, média, kultúra; egészség és sport; művészet és dizájn és az alkalmazott tudományok. Harmadik és negyedik osztályban már heti két órával mennek a választható tantárgyak, ekkor azonban lehetőségük van új tárgyak közül választani, mint például a geopolitika alapjai, a korszerű technológiák vagy a tudományos kutatás módszertana.

A gimnáziumi oktatás kapcsán újdonság továbbá az is, hogy a tanév elején, illetve tanév közben összesen 18 új, szerb nyelvről magyarra fordított tankönyv jelent meg. Az elsős és másodikos tankönyvek többsége már a tanulók kezében van. Ősztől a harmadikos tankönyvek nagy része is megérkezik. A fordításokban a gimnázium tanárai kivették a részüket.

Az igazgatóhelyettes elmondta, hogy az iskolában minden évben lehetőség van a B1-es nyilvánosan elismert német nyelvvizsga megszerzésére is, ami ugyancsak nagy segítség lehet a növendékek számára a későbbiekben.