2024. április 20., szombat

Zentai építész munkáját díjazták Budapesten

Odítélték a Jövőt építünk pályázat elismeréseit

Öt határon túli és egy anyaországi építészeti alkotás érdemelte ki a magyarországi Miniszterelnökség Nemzetpolitikai Államtitkárság Jövőt építünk című pályázatának fődíjait. Az elismeréseket ma délután adták át Budapesten, a Várkert Bazárban.

A díjazottak között volt Vatai István zentai építész is, aki a szabadkai Vackor Magyar Iskoláskor Előtti Nevelő és Gyakorlóintézmény tervezőjeként érdemelte ki az elismerést. Mellette a szakmai zsűri az észak-komáromi Csémy Olivér és fia, Csémy Krisztián, a kézdivásárhelyi Gál Zoltán, a Csíkszeredában élő és dolgozó Máthé Zoltán és Sárig István, és az anyaországi Turi Attila munkáját ismerte el fődíjjal. 

A rendezvényen Gondoskodó közösség-díjat kapott Orosz Ildikó, a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola elnöke, emellett további 22-en elismerésben részesültek, áll a Magyar Nemzet tudósításában.

A pályázat ötletadója, Lévai Anikó, a miniszterelnök felesége és Potápi Árpád János, a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára a díjazottakkal.

A pályázat ötletadója, Lévai Anikó, a miniszterelnök felesége és Potápi Árpád János, a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára a díjazottakkal.

Európában egyedülálló építkezés valósulhatott meg az elmúlt 12 évben: óvodák, iskolák, kulturális intézmények, sportlétesítmények, templomok, egyházi közösségi terek épültek vagy újultak meg a Kárpát-medencében – mondta Potápi Árpád János az eseményen.

A Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára a Kárpát-medencében 2010 óta a magyar kormány támogatásával épült, mintaértékű bölcsődei, óvodai létesítmények, épületek építészeit elismerő pályázat díjkiosztóján hozzátette: ezekben az új vagy megújult épületekben a hagyomány találkozik a 21. századi technológiával és elvárásokkal.

Potápi Árpád János úgy fogalmazott: legyünk büszkék arra, hogy ma már van magyar minőség. A magyar minőség iránti büszkeség kimondása egyben az őseink igényessége iránti tisztelet kimondása is – jegyezte meg.

A pályázat ötletadója, Lévai Anikó, a miniszterelnök felesége arról beszélt, körülbelül háromezer gyermekintézmény épült az elmúlt években nemcsak állami, de egyházi vagy céges adományokból. Megjegyezte, sok magyar család, magyarul beszélő kisgyermek lelt ezekben második otthonára, tanult, játszott, írt anyanyelvi környezetben.

Kiemelte a kora gyermekkori fejlesztés fontosságát, az első ezer nap jelentőségét. Mint mondta, a bölcsődék és óvodák nem csupán épületek, tégla és habarcs, beton és cserép, hanem közösségek, a magyar családok megmaradásának zálogai is.

Lévai Anikó szólt arról is, ösztökélni szeretné, hogy sok hasonló gyermekintézmény épüljön, hogy ha sikerül elérni, hogy minden vágyott gyermek megszülethessen, akkor az édesanyának ne kelljen választania a gyermek és a munka között. Az országnak családokra, a családoknak gyerekekre, a gyerekeknek pedig óvodára van szükségük – mondta.

A nemzetpolitikai államtitkárság februárban hirdette meg a Jövőt építünk felhívást, amelyre magyarországi és külhoni építészek jelentkezhettek. A pályázat célja az volt, hogy díjazzák és megismertessék a közvéleménnyel.

Összesen hetven pályamunka érkezett be.