2022. augusztus 18., csütörtök

A magyar bajnokság a legfontosabb

„A Veszprémnél csapatépítés folyik, két év múlva a legnagyobb célokat szeretnék megvalósítani” – újságolta el Sterbik Árpád, a világ egykori legjobb játékosa, a veszprémiek kapusedzője

Aki nem tudja, kicsoda Sterbik Árpád, azt nyilván nem is érdekli a kézilabda. Árpi ugyanis a világ legjobb kézilabdázója volt 2005-ben, a jugoszláv és a szerb színeket 120 alkalommal védte, eközben két világbajnoki bronzérmet nyert, majd 2011-től spanyol válogatott lett, s az ibériaiakkal világ- és Európa-bajnokságot, bajnokságokat nyert. Összes eredményét lehetetlenség felsorolni, elég csak annyi, hogy klubszínekben négyszer nyerte meg a Bajnokok Ligáját, hétszer volt spanyol, négyszer macedón és háromszor magyar bajnok, s még pályafutása alkonyán, 2017-ben is a BL legértékesebb játékosa volt. Játékoskarrierjét 2020-ban Veszprémben fejezte be, azóta a patinás magyar klub kapusedzője. Mindezen eredmény Árpinak 40 évbe belefért, mert Ada leghíresebb szülöttje még mindig fiatal, 42 éves.

Hogy telnek a mindennapjaid Veszprémben?

– Mivel a Veszprémnél kapusedző vagyok, mindennap a csapattal vagyok, tehát e téren nem sok minden változott. Egyedül annyi a könnyítés, hogy néhány mérkőzésre „szabadnapot” kapok, a hazai bajnokságban nem kell vidékre utaznom.

A Veszprémnek jelenleg van egy nagyon jó spanyol és egy nagyon jó szerb kapusa, Rodrigo Coralles és Vladimir Cupara, a legfrissebb hír pedig az, hogy Ludovic Fabregas személyében olimpiai és világbajnok francia beállót igazoltatok, aki 2023 nyarától lesz a csapatában. A kapusok maradnak?

– Mindkét kapust már régebbről személyesen ismerem. Szerintem jó kapusok, kiválóan kiegészítik egymást. Élő szerződése van még mindkettőnek, aztán meglátjuk, közös megegyezéssel maradnak-e. Mi elégedettek vagyunk.

Sterbik Árpád Božić Boglárka és Kiss Sándor adai edzők társaságában Veszprémben (a szerző felvétele)
Sterbik Árpád Božić Boglárka és Kiss Sándor adai edzők társaságában Veszprémben (a szerző felvétele)

A Covid-helyzet mindent megzavart, így a Veszprém is elég nehezen lendült be. Az utolsó meccseken viszont már nagyon jól játszik. Ha ezt nézzük, mire számítasz a Vardar, illetve az Aalborg ellen?

– Ebben a BL-évben az elvárások minimálisak, csapatépítést terveztünk, mert lesznek változások az előttünk álló időszakban. Elég jól kicserélődik majd a játékosállomány, hiszen jövőre nyolc játékosnak jár le a szerződése, és szerintem nem marad mindegyik. A cél az, hogy két év múlva a legnagyobb eredményekre is képesek legyünk. Az idei mérkőzéseken valóban hullámzott a teljesítményünk, a jobb csapatok ellen jobban játszottunk, a rosszabbak ellen pedig egy kicsit gyengébben. A Vardar jó csapat, reméljük, túljutunk rajta, az Aalborg ellen meg meglátjuk.

Nyilván fontos a magyar bajnokság is, hiszen sosem lehet tudni, hogy a Veszprém és a Szeged között mi történik. Ehhez hogyan álltok hozzá?

– Igen, most a bajnokságon van a fő hangsúly, hiszen ha nem vagy bajnok, akkor nem vagy közvetlen résztvevője a Bajnokok Ligájának sem.

Egy kicsit a gyerekekről, az ikrekről. Ők is kézilabdáznak?

– Ők is edzegetnek, szeretik a sportot, a csapatsportokat, ebben nőttek fel, így élvezik az edzés, az utazgatás minden pillanatát.

Sterbik Árpi azért még mindig király Veszprémben (a szerző felvétele)
Sterbik Árpi azért még mindig király Veszprémben (a szerző felvétele)

Nem túl sokat jársz haza Adára. Akkor, amikor itthon vagy, az inkognitó?

– Általában én sem sokkal korábban tudom meg, mikor megyek haza, hiszen nem lehet tudni előre, mit kell elintézni. Januárban voltunk Adán a családdal, mert a gyerekek a járvány idején nem is voltak otthon, jobban a szüleim jöttek Veszprémbe, annál is inkább, mert a húgom is itt él.

Kilátogattál, hogy megnézd az adai lányokat kézilabdázni, s mindenki veled akart szelfizni. Veszprémben mekkora nimbusza van Sterbik Árpádnak?

– Én már csak edző vagyok, nem játékos. Még néhány év, s a fiatalok már el is felejtenek!